Balázs Péter: "Megvan az arzenálom, és nem félek alkalmazni"

 A pedagógus szülők gyermekét az eszmélés évei Marcalihoz kötik, miután „akkori, pesti lakásunkból 1945-ben kibombázták a családot”. A középiskolát azonban már a fővárosban, Antall József későbbi miniszterelnök tanítványaként, a Toldy Gimnáziumban végzi el. 1963-ban a Közgázon diplomázik. Pár év föld körüli keringés után – „az Elektroimpex külkereskedőjeként számos országot bejártam” – diplomáciai pályára áll. A hetvenes években a Külkereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjeként, a nyolcvanas években Brüsszelben állomásozó kereskedelmi tanácsosként közreműködik Magyarország és az EU-előd EGK közti kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését célzó intézkedések előkészítésében. Az Antall-kormányban az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárságáig viszi, a Horn-kormány alatt koppenhágai és bonni, az Orbán-kormány félidejéig, 2000-ig berlini nagykövet. Innen a Közgázra megy tanítani, miközben az MSZP külpolitikai kabinetjének vezetését is elvállalja. 2002-ben Medgyessy Péter reaktiválja: a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkárságának vezetője, illetve a kormány képviselője lesz az Európai Konventben. 2003-tól Magyarország brüsszeli nagykövete, majd 2004-ben ő lesz Magyarország első uniós biztosa. De nem sokáig élvezheti munkája gyümölcsét: néhány hónap után Kovács László pártelnök-külügyminisztert ültetik a helyére. A CEU katedráján éri Bajnai Gordon hívó szava.

A budai családi házban élő – „magam építettem, házilagos kivitelezésben” – külügyminiszter hat gyerekkel és ugyanennyi unokával büszkélkedik. Bár amatőr lovasnak vallja magát, 2003-tól öt éven át a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetségének elnöke. Élete egyik nagy álma egy Balaton-felvidéki présház formájában már megvalósult, a borászkodást a minisztersége utánra tartogatja.

HVG: Feltesszük, nem ilyen miniszteri entrée-t tervezett: a távoli Bolívia kormányával kell alkudoznia állítólagos magyar terroristák érdekében...

Balázs Péter: Valóban, kicsit Rejtő-regénybe illő történetbe csöppentem, de egy külügyminiszter súlyát amúgy is a váratlan helyzetek kezelésében lehet lemérni.

– Hát, majd figyelünk. Diplomataként évtizedeken át kimaradt a belpolitikai sárdobálásból. Kellett önnek ez, amikor már élvezhetné a békés nyugdíjaséveit is?

– Nem bírom a tétlenséget. A politika meg olyan, hogy aki oda szegődik, tudja, hogy egy nyilvánosházba megy. Én sem pipiskedek: ha harc, hát legyen harc, ha tárgyalás, legyen tárgyalás. Megvan az arzenálom, és nem félek alkalmazni.

– Kemény beszéd, látszik, nem darálta be a kimért protokoll. Mi a titka?

– Örülök, ha így látják, igyekszem mindig az értékeim szerint eljárni, nem szerepet játszani.

Balázs Péter © Horváth Szabolcs

– Akkor is önmagát adta, amikor a Bajnai-kormány egyedüli minisztereként az „Isten engem úgy segéljen” formulával zárta az esküjét? Az EU-alkotmány vitájakor még úgy nyilatkozott, „Hál' istennek nagyobb gond is van annál”, mint a keresztény tradíciókra való hivatkozás...

– Ma is úgy gondolom, hogy az unió alkotmányába nem való egy ilyen, szűkítő hivatkozás. Nekünk valamennyi uniós polgárra gondolnunk kell. Én azért tettem ilyen esküt, mert úgy gondoltam, olyan helyzetben vagyunk, amikor minden segítségre szükség van.

– Ha már keresztény értékek: diplomataként kicsit mintha hajóskapitányként menedzselte volna a családi életét; hat gyermeke három feleségtől született...

– Mégpedig három csodálatos nőtől! Sajnos a száguldozásaimat egyikük se bírta. Nem az ő hibájuk, hogy egyikükkel sem tartott örökké a házastársi kapcsolat. Jelenleg újra elvált vagyok.

– Pályája elején külkereskedőként dolgozott, beutazhatta a fél világot. Mivel vették rá, hogy átigazoljon az államapparátusba? Vagy ráunt a mifelénk akkoriban még hiánycikk banánra?

– Imádtam a munkámat, de hatalmi szóval bevezényeltek a Külkereskedelmi Minisztériumba, a közös piaci területre. Olyan volt, mint az indiai házasság, ahol összefektetik a fiatalokat. Így jegyeztük el egymást az európai integrációval.

– Talán még a pártba is bekényszerítették?

– Senkinek nem volt kötelező belépnie az MSZMP-be, az egyéni döntésen múlt.

– Ne csigázzon, mi volt az ön egyéni döntése?

– Az új mechanizmus opitimistává tett, ígéretesnek tűnt a változás, így hát 1969-ben beléptem.

– Soha nem voltak álmatlan éjszakái amiatt, hogy egy elnyomó hatalom érdekeit képviseli?

– Az egyetemen még azt tanultuk, a Közös Piac a monopolkapitalizmus utolsó kísérlete arra, hogy önmagát a hajánál fogva kihúzza a mocsárból, és nincs jövője. Én viszont az elemzéseimen keresztül egy dinamikusan fejlődő új dimenziót ismertem meg. Volt egy olyan érzés bennem, hogy talán én is tudok a mozgásterünkön egy picit tágítani.

– És melyik volt az első szeg, amit ön vert a szocializmus koporsójába?

– A minisztériumban azon munkálkodtam, hogy a magyar gazdasági reformot összekapcsoljuk a nyugat-európai integrációval. 1969-ben kötöttük például az első, óvatos, icipici megállapodásokat a Közös Piaccal: hasítottfélsertés-árgarancia ügyében. Én már ebben is részt vettem.

– Mint régi integrációs szakember, mennyire viselte meg, amikor Gyurcsány Ferenc, Totó kutyával karöltve, otthonában fogadta Putyin orosz elnököt?

– Túlzásnak tartottam. Magyarországot az értékrendje a nyugati kultúrkörhöz, az EU–NATO intézményrendszeréhez köti. Persze érdekeink szerint sok mindenkivel kell jóban lennünk.

– Mintha nem is egy diplomatával beszélgetnénk! Gyurcsányon kívül néhány éve egy korábbi miniszterelnökön is köszörülte a nyelvét, akkor Orbán Viktort bírálta.

– Nem voltam mindig diplomata, és nem is leszek mindig az. Ha hivatalt viselek, vállalom a vele járó fegyelmet. Kimondom a véleményemet még akkor is, ha támadnak miatta.

– És ha útilaput kötnek a talpára? A kaviáros, lazacos fogadásokat sem sajnálná?

– A fogadás számomra nem az evés-ivás terepe, inkább egy piactér, ahova információkért járok. Vacsora közben komplett beszélgetéseket kell fejben tartani, ezért nem is iszom, nehogy elnehezüljek. Csak emelgetem a poharat, és közben kicsit átrendezem a tányéron a falatokat.

– Ravasz! Na, de az ön eszén is túljártak a szocialisták, amikor 2004-ben kifúrták az unió biztosi pozíciójából, hogy helyet csináljanak Kovács László pártelnöknek...

– Leváltásomat politikai realitásként kezeltem. Tudatosan építettem az egyetemi hátországot: kandidáltam, habitáltam. Készültem arra, ha egy napon kezet fognak velem, és elküldenek.

– Mégsem a sértettségére hallgatott, amikor pár hete eljött a nagy come back ideje. Mennyit gondolkodott a külügyminiszteri felkérésen?

– Egy hétig. Magam sem tudom, miért mondtam végül igent. Világos volt, hogy ez egy válságkormány. Amikor az új és alkalmas miniszterek száma elérte a kritikus tömeget, úgy döntöttem, érdemes beállni a csapatba. Kicsit úgy éreztem, talán én is tudok tenni valamit az ország stabilizálásáért.

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS