Ha valaki azzal töltötte március 15-ét,  hogy újraolvasta Petőfi János Vitézét,  amiből tudjuk, hogy „Franciaország és India határos, /De köztök az út nem nagyon mulatságos” vidám napja lehetett. Azoknak viszont, akik a szabadságharcra való közös emlékezet örvén előadott pártgyűlések szónokait hallgatták, nem sok öröm jutott.

Mesterházy Attila hívei körében

Bödey János

Áll a szocialisták ifjú miniszterelnök jelöltje a jeges napfényben és azt mondja: „A Fidesszel együttműködő Jobbik.” Hagyjuk figyelmen kívül egy pillanatra, hogy az elmúlt hetekben a kampány egyetlen kampányszerű eleme a Fidesz Jobbikkal szembeni offenzívája és a Jobbik Fidesz mocskolása volt, vessük inkább össze, hogy miképp beszélnek a Jobbik szónokai és miként a leendő kormánypárt szónokai az ünnepen.

„Szabadságot Budaházy Györgynek, Szabadságot a politikai foglyoknak.(…) Igaz szeretettel gondolok Budaházy Györgyre és a többi még bebörtönzött politikai fogolyra, s családjukra, szeretteikre.” Mondja a Jobbik államfőjelöltje, Morvai Krisztina, ünnepségükön felszólalhat a hírhedt antiszemita Hegedűs Lóránt, aki szerint: „Ha Szent Pál megtérését nem isteni beavatkozásnak tekintjük, akkor csak a zsidó világösszeesküvést szolgálta ő is.” No, és beszél a betiltott gárda kapitánya, és az a Pörzse Sándor, aki a Jobbik lapjának ’44 őszét idéző címlapot fabrikált.

Ugyanezekben a percekben a Duna túloldalán a Fidesz frakcióvezetője így beszél: "…erős szabad független ország legyünk, ahol mindenki megtalálja a számítását és gyarapodni tud. Legyen szó akár magyarról, akár cigányról, együvé tartozunk, közös a hazánk.” Orbán pedig arról szól, hogy aki megosztja a szavazatát, az ellenfeleket segíti. A Jobbik politikája: erőszak, rasszizmus, jogtiprás. Mindezek ellen a Fidesz nyilvánvalóan minden erővel fel fog lépni.

Tökéletesen érthetetlen, hogy a szocialista miniszterelnök jelölt erre a különbségtételre miért nem képes, holott az efféle összemosás nem csupán méltatlan, hanem árt is a szocialistáknak. Hiszen egyfelől - ha el is fogadjuk, hogy a Jobbikot sokáig előretolt helyőrségként tűrte/használta a Fidesz – nyilvánvaló, hogy a két párt ég és föld. A külön kezelésük hitelességi okokból is helyesebb volna, és azért is, mert az újnyilasok felszámolásához, (egyébkent pedig az MSZP erősödéséhez is) együttműködést kéne ajánlaniuk a Fidesznek, nem összetartozónak láttatni őket.

Ám érthetetlen azért is, mert nem csupán képtelenségekkel lehet érvelni amellett, hogy miért van ok a szocialistákra szavazni. Még azoknak is, mindennek ellenére, akik egyébként nem tekintik ezt a pártot a magukénak, és nem akarják elfecsérelni a szavazataikat,  de a Jobbikot gyengíteni szeretnék, a Fideszt pedig nem erősítenék tovább. (A héten Gyurcsány Ferenc még szélesítheti az érvkészletet azok meggyőzéséhez, akikről Mesterházy így szólt: „Tudom, hogy sokan azt gondolják magukban, hogy ők demokraták ugyan, de mégsem szavaznának szívesen a szocialista pártra.”)

Orbán Viktor úgy véli, hogy: „A mi hazánk egy tehetséges ország, a legnagyobb tehetsége az élethez van. Magyarországnak tehetsége van a szép és becsülete s munkához, tehetsége van a sikerhez.” Vagy inkább a túléléshez?  A provincializmus és a kisszerűség ugyanis időről - időre sikerrel tartotta távol a nyugati, liberális világ szellemáramlatait, minőségét. De persze ami a jövőt illeti – legyen Orbánnak igaza.

Kérdés, hogy az ország leendő miniszterelnöke ma is veszélynek látja-e azt,  amiről 1992 márciusában, a Beszélőnek adott interjúban így beszélt: „A (…)  veszély ( …) a politikai kultúra csonkolásában, megzavarásában jelentkezik. Ilyen az, hogy a kormányzat ideológiai bunkóként forgatja a kereszténység kategóriáját, ideológiai fegyverként próbálja felhasználni az egyházakat. Ilyen, hogy a magyarság fogalmát úgy próbálja meghatározni, hogy kirekeszti belőle az ellenzéket, és saját magát a nemzet kizárólagos képviselőjeként tünteti föl. Ilyen a múlthoz való viszony: ők a tiszta múlt egyedüli folytatói."

Petri Lukács Ádám