Mi volt ez a három hetes ámokfutás, ami október 26-án, Lázár János frakcióvezető nyilatkozatával és újabb törvényjavaslatainak bejelentésével vette kezdetét? Válaszul az Alkotmánybíróság határozatára, amely kimondta a végkielégítések 98 százalékos adójáról szóló visszamenőleges hatályú törvény megsemmisítését. És zárult e hét keddjén, a néhány ponton finomított, a visszamenőlegességét azonban egy év helyett immár öt évre kiterjesztő törvény ismételt megszavazásával. Illetve az ennek megágyazni kívánt alkotmánymódosítás és az Alkotmánybíróság hatáskörét korlátozó törvény elfogadásával. Amelyek után a testület a jövőben már csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket. De például a tulajdonhoz való jogot ért sérelem okán nem, mert e sérelem szempontjából nem is vizsgálhatja őket.

Salamon László, az alkotmány-előkészítő bizottság elnöke

MTI

És mit tükröz ez a sok hirtelen, zagyva beszéd az alkotmányos rendszer felforgatásáról? Az egymásnak is ellentmondó megnyilatkozások az alkotmány elkerülhetetlen átalakításáról, az Alkotmánybíróság jogkörének módosításáról, a többségi demokráciára való áttérés kívánatosságáról?

Mit üzen a kormánypártoknak az alkotmányossághoz, a jogállamhoz való viszonyáról?  Csakugyan pusztán az volna, aminek az első pillanatban látszik, rögtönzés? Összehangolatlan, pőre akaratérvényesítés, amely csak futtában kapkodja magára az érvek rongyait, hogy eltakarja valamelyest a meztelenségét?

A probléma csomójának átvágása ahelyett, hogy kibogoznák?  Egyszeri, ideiglenes megoldás? Ahogy a frakcióvezető úr mondja, amikor épp nem az ellenkezőjét állítja. És tavasszal, az új alkotmánnyal visszatérünk a normalitáshoz?

Vagy inkább a jövő megelőlegezése volt? És valójában ebből nő ki majd az új rendszer? Mert addig-addig mondogatták maguknak a kormánypártok, hogy forradalmi a felhatalmazásuk, amíg tényleg elragadta őket a szele? 

Egyelőre nem tudhatjuk.

Hogy a most felszínre került ötletekből végül mi hasznosul az új alkotmányos rendszerben, azt ma még bajos volna megmondani. A visszamenőleges hatályú törvénykezéssel kapcsolatos innováció remélhetőleg csakugyan egyedi ötlet marad, és nem válik belőle rendszerépítő elem. Fogantatásának háttere legalábbis erre enged következtetni.

Nézzük. Október 16-án nyújtja be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a T/1381-es számú törvényt a jogalkotásról. Amellyel az 1987. évi XI. törvényt készülnek felváltani. Ezt ugyanis az Alkotmánybíróság még a múlt év végén megsemmisítette. 2010. december 31-ig adva időt a törvényhozásnak a pótlására. A Tisztelt Ház két nap múlva sürgősséggel tárgyalásba is veszi.

Az általános vita azonban csak egy hét múlva kezdődik róla, október 27-én. Történetesen épp egy napra rá, hogy az Alkotmánybíróság kihirdette a visszamenőleges hatályú 98 százalékos törvény megsemmisítését. És elhangzik Lázár János nyilatkozata, hogy válaszul módosítják az alkotmányt és korlátozzák az Alkotmánybíróság jogkörét a felülvizsgálatra. Valamint hogy változatlan formában újra beterjesztik a megsemmisített törvényt.

A jogalkotásról szóló törvényjavaslat, amelyet az előterjesztő szerint „a jogállamiság követelményeinek a jogalkotás során történő magas szintű érvényesítése érdekében” szükséges megalkotni, azt mondja a 2. paragrafusában: „Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.” 

Aki ennek a törvényjavaslatnak a sürgős tárgyalását kérte október 16-án, az a jelek szerint még elvi ellenzője a visszamenőleges hatályú törvénykezésnek. A kormány képviseletének feladatát azonban talán épp ezért,  27-én, az általános vitában átengedi a jogalkotásért felelős államtitkárának, Répássy Róbertnek.  Aki azonban a törvényjavaslat legfontosabb elemeiről beszélve már nem említi meg a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát. Pedig amikor az előző nap interjút ad, már tudva az AB-nak a végkielégítésről szóló törvényt megsemmisítő döntéséről, de még Lázár János frakcióvezető válasza előtt, és nyilvánvalóan semmit sem sejtve annak tartalmáról, leszögezi, hogy a jogállam alapvető normáit sérti a visszamenőleges hatályú törvényalkotás. 

A szóban forgó esetet azonban közérdekű kivételnek nevezi, és azzal védi, hogy a nem rég elfogadott alkotmánymódosítás az adókötelezettségre vonatkozóan lehetővé teszi az adóéven belüli változást. S ez a módosítás „az adóéven belül és csakis az adózásra vonatkozóan engedi a visszamenőleges hatályt”. Megjegyzi, amúgy a kormány is a visszamenőleges hatályú jogszabályalkotás tilalma mellett van, mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a tilalom bekerült az új jogalkotási törvénybe. 

Alátámasztani látszik ezt az elkötelezettséget az Alkotmány-előkészítő bizottság II. munkacsoportjának október 20-án, még az ellenzékiek és a kormánypártiak közös álláspontjaként közzétett elképzelése is.  Amely egyenesen úgy fogalmaz, hogy „A munkacsoport a visszamenőleges hatályú rendelkezések tilalmának Alkotmányban rögzítését indokoltnak tartja. Az Alkotmány jelenlegi szövege expressis verbis nem szabályozza a visszamenőleges hatály tilalmát. Ezt az Alkotmánybíróság az Alkotmány demokratikus jogállamra vonatkozó rendelkezéseiből vezette le.” 

Azóta az LMP és az MSZP már elhagyta az Alkotmány-előkészítő bizottságot. Épp a Fidesz frakcióvezetőjének indítványaiban megtestesülő szemlélet, a kormánypártok jogállamot sértő, rapid, balkézi alkotmánymódosítása, illetve a népszavazás intézményének korlátozása, az Alkotmánybíróság törvényt felülvizsgáló hatáskörének szűkítése elleni tiltakozásul. Sőt, a legújabb fejleményekre válaszul már a Jobbik is kilépett. 

Ha minden igaz, tavaszra okosabbak leszünk, kiderül, miféle alkotmányt forog ki a mára kiteljesedett, nemzeti együtt-nem-működés rendszere.