Fürjes Judit
Fürjes Judit
Tetszett a cikk?

Átfogó költségvetési módosítást kezdeményezett az MSZP, mellyel – a párt szerint – igazságosabb és fenntarthatóbb lenne a költségvetés 2011-ben, nyilatkozta Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője a hvg.hu-nak

hvg.hu: Mi a kifogásuk a jelenlegi költségvetéssel szemben, és azt, a tervezett módosítások révén, milyen irányba terelnék?

Szekeres Imre: A költségvetés igazságtalan és célszerűtlen adókon alapul, illetve azon a megtakarításon, amit a munkavállalók nyugdíjukra raktak félre. Nem a 3 százalékos hiánycél miatt történik a magánnyugdíj pénztári tagok betétjeinek államosítása, nem emiatt vetnek ki különadókat és csökken majd az átlagos vagy kisfizetésű munkavállalók keresete, hanem a magas jövedelműeknek adott adócsökkentés miatt. Ráadásul a következő négy év fedezetét egyszeri tételekkel teremti meg a kormány, előre elkölti a fiatalok és a középkorúak nyugdíját.

Szekeres Imre
mszp.hu

Mivel azonban a válságadót sem lehet hosszú távon fenntartani súlyos következmények nélkül, és a munkavállalók nyugdíj megtakarításait is csak egyszer lehet elkölteni, a költségvetés hosszútávon nem fenntartható. Az elhibázott költségvetést a legkritikusabb pontokon igyekszünk módosítani, szeretnénk elősegíteni a munkahelyek megőrzését és teremtését, a társadalmi különbségek csökkentését, valamint, hogy több forrás jusson gazdaságfejlesztésére.

hvg.hu:  Valóban azt hiszik, hogy amennyiben a munkavállalók ötmillió forint éves jövedelemig 16, a felett pedig 32 százalék személyi jövedelemadót fizetnek,  a munkavállalók adókedvezménye z idei szinten marad, továbbá a munka- és a tőkejövedelmek között megmarad a különbség és ha nem csökken a társasági adó, akkor a gazdaság inkább erőre kap?

SZ .I.: A személyi jövedelemadó csökkentése akkor élénkíti a gazdaságot, ha a fogyasztást serkenti, ez azonban csak a kis és a közepes jövedelműek adócsökkentésére igaz. A magas jövedelműek a többletjövedelemmel megtakarításaikat növelik. Nem tartjuk tehát elfogadhatónak, hogy a magas jövedelműek adócsökkentése érdekében olyan többletbevételre lesz szüksége a költségvetésnek, ami fenntarthatatlanná teszi. Nem azt kérjük tehát számon, hogy nincs nagyarányú adócsökkentés. Erre most nincs mód. A legújabb  statisztikák szerint az év első kilenc hónapjában a nettó átlagkeresetek 8,5 százalékkal nőttek, vagyis 10-11 ezer forinttal vitt haza többet a munkavállaló, mert csökkentettük az adót. A magyar társadalom meglévő jövedelmi viszonyai mellett viszont a Fidesz-KDNP döntése azt jelenti, hogy a munkavállalók több mint 80 százaléka számára, legjobb esetben is közel változatlan marad a helyzet. Kevesek adócsökkentését sokak tehernövekedése fogja kompenzálni az elkövetkezendő két, három évben. Érzékelhető és kézzelfogható tehernövekedés lesz akkor is, ha azt közvetlenül nem is az adózáson keresztül fogják érzékelni az emberek. Meg fog jelenni az élelmiszerárakban, a ruházati cikkek áraiban, vagy az üzemanyagárakban.

hvg.hu: Nagyon sötétnek tűnik az előrejelzése. Mégis, az önök módosító indítványai kb. mennyi többletbevételt eredményeznek?  

SZ.I.: A személyi jövedelemadóra tett javaslataink alapján 522 milliárd forinttal  lenne több bevétele a költségvetésnek. A bevételeket 247 milliárd forinttal növeli, ha a társasági adók az idei szinten maradnak. A két intézkedés 769 milliárd forint bevételi többletet jelent 2011-ben. A többletbevételek miatt  elkerülhető lenne a munkavállalók nyugdíj megtakarításainak államosítása és az ebből fakadó társadalmi feszültség. Így a magánnyugdíj pénztártagok eddigi megtakarításaiból indokolatlan 530 milliárd forintot államosítani és a jövőre elkölteni. Javaslataink nagymértékben megerősítenék a költségvetés kiszámíthatóságát, mert nem esetleges bevételekkel számolunk. Indokolatlan a munkavállalók nyugdíjjárulékának 10 százalékra emelése is, mellyel 36 milliárd forint nyugdíjjárulékot terveznek beszedni. A kis és közepes keresetű munkavállalók keresete így nem csökkenne. A munkahelyek megőrzése és bővítése érdekében a vállalatok, vállalkozások, intézmények által fizetett járulékot, - mint ahogy azt választási programunkban jeleztük – 3 százalékkal lehetne csökkenteni 2011-ben, vagyis felesleges lenne 135 milliárd forint munkáltatói járulékot beszedni. Javaslatunk 69 milliárd forint többletet eredményez, amiből létre lehetne hozni a a költségvetés általános tartalékát, amiről az Orbán-kormány nem gondoskodott. 

hvg.hu: Szijjártó Péter szerint Önök adóemelést követelnek a kormánytól, miközben az Orbán-kabinet célja a radikális adócsökkentés végrehajtása az ország megújulása és a gazdaság növekedése érdekében. Ezt hogyan kommentálja?  

SZ.I.: 2010-hez képest csak adócsökkentésre tettünk javaslatot. Nézzük a tényeket: a személyi jövedelem alsó adó kulcsát mi is 16 százalékra csökkentettük, a járulékok 3 százalékos csökkentésével pedig a gazdasági növekedést ösztönöznénk. Hol van itt adóemelés? Szijjártó rövid egy mondatos nyilatkozatát nyilván a kommunikációs kényszer váltotta ki, mert az MSZP hiteles alternatívát dolgozott ki, s bízom benne, hogy érdemi választ is kapunk rá. Van pozitív példa: a legkirívóbb javaslatukat – a 640 ezer forintot meghaladó bérek járulékénak eltörléséről, ami 170 milliárd forinttól fosztotta volna meg a költségvetést – az MSZP nyomására elvetették. . 

hvg.hu: Azt is állítja az MSZP, hogy a kormány adórendszere nem támogatja a munkavállalást, a családokat, és elfogadhatatlan közteherviselést valósít meg. Hogy-hogy?  

SZ.I.: Azzal, hogy a munkabért terhelő járulékok helyett a társasági adót csökkenti a kormány, nem ösztönzi a munkahelyteremtést. Korábban a Fidesz-KDNP nagy hangon ígérgette a járulékcsökkentést, most emelni fogja 10 százalékra a nyugdíjjárulékot, amit megint a kiskeresetűek éreznek meg legjobban. Ezzel szemben az MSZP 2010-re 5 százalékkal csökkentette a járulékot, melynek hatására új munkahelyek jöttek létre. Világos a programunk a következő évekre: 3 százalékos csökkentés 2011-ben és 2 százalékos 2012-ben.  

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

 

hvg.hu: Milyen átcsoportosítást javasolnak a munkahelyek megőrzése, az esélyegyenlőség érvényesülése és a gazdaságfejlesztési források növelése érdekében? 

SZ.I.: A legkritikusabb területekre 230,9 milliárd forint forrás-átcsoportosítást javaslunk úgy, hogy az az államháztartás hiányát nem növeli. A foglalkoztatás növelését szolgáló forrásokat 62,2 milliárd forinttal növelnénk. Javasoljuk a közfoglalkoztatásra szánt kiadások 21 milliárd forinttal történő megemelését, ami biztosítja, hogy 30 ezer fővel többen jussanak munkalehetőséghez a hátrányos helyzetű országrészekben. A megváltozott munkaképességű emberek munkához való visszatérésének segítését 5 milliárd forinttal növelnénk; az egészségügyi dolgozók helyzetének javítására, fizetésének emelésére pedig az Egészségbiztosítási Alap 30 milliárd forinttal történő emelését javasoljuk. Az esélyegyenlőség és a társadalmi szolidaritás ügyét plusz 122 milliárd forinttal kívánjuk szolgálni. Ezen belül a családi pótlék 10 százalékos emelését (35 milliárd forint) hangsúlyoznám, az értékállóság biztosítása érdekében; a kríziskezelő alap további működésének biztosítása pedig 5 milliárd forintos bővítésre szorul. Javasoljuk a 4,8 százalékos nyugdíjemelést, a várhatóan magasabb nyugdíjas inflációs kosár, a terhek átrendeződése miatt. 

Az esélyegyenlőség feltételeinek javítása érdekében az oktatásra és a kultúrára fordított forrásokat is növelni kell: különösen a közoktatás normatív hozzájárulásának, az Útravaló Ösztöndíj Program támogatásának 13,4 milliárd forinttal többre van szüksége. A települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklését és az önkormányzatokat megillető, a településre kimutatott személyi jövedelemadó megemelését összesen 10,7 milliárd forinttal kell növelni. A panelprogram folytatására, valamint a megújuló energiával működő fűtési rendszerek pályázati támogatásának növelésére plusz 20 milliárd forint többlettel kellene számolni. 

Az Orbán-kormány csökkentené az önkormányzatok nyújtotta szociális juttatásokat, mi  javasoljuk a rendelkezésre álló összeg 9,6 milliárd forinttal történő emelését. Az MSZP a gazdaságfejlesztést, a modernizációt 46,7 milliárd forinttal magasabb összeggel kívánja támogatni, az infrastruktúra-fejlesztés, energiahatékonyság-növelés és a környezetvédelem területén. Fontosnak tarjuk ugyanakkor a rendelkezésre álló EU és hazai források hatékony felhasználását, a leállított fejlesztések újraindítását az oktatásban, egészségügyben, az innovációban. 

hvg.hu: Van erre mód? 

SZ.I.: Igen, a fedezetét az indokolatlan feladatkiszervezések felszámolása, a kormányzati luxuskiadások megszüntetése, a szabad források hatékonyabb felhasználása biztosítja. Nem indokolt bizonyos állami szerveknél a 2010. évre rendelkezésre álló dologi, felhalmozási kiadások növelése, hanem takarékos és hatékony működésükre van szükség. A kormányzati szervezet-átalakítással elérhető megtakarításoknak meg kell jelenniük a költségvetésben is, meg kell szüntetni a felesleges feladatkiszervezéseket, és csökkenteni kell a luxuskiadásokat. Így indokolatlan a Szervezet-átalakítási Alapra előirányzott 8 milliárd forint, az összevonások után a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak szánt 2 milliárd forint kiadásnövelés; a miniszterelnök szabad mozgásterének 90 milliárd forintra bővítése. Szükséges egyes háttérintézmények átalakítása a munkaerő egyidejű megtartása mellett; a takarékos kormányzás, valamint a meghirdetett beszerzési stop jegyében csak a legszükségesebb fejlesztések, kiadások megvalósítása. Szükségtelen viszont a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat fejlesztése, a Terrorelhárítási Központ létrehozása, 13 milliárd forinttal. 

hvg.hu: A szocialista frakció valóban megszavazza a jövő évi büdzsét, ha a kormánypártok támogatják az Önök módosító csomagját? 

SZ.I.: Ha elfogadják javaslatainkat, az a remény győzelme lenne a tapasztalat felett. Akkor érdemes együttműködni. De történjen bárhogyan, van értelme a költségvetési javaslatunknak, hiszen a választópolgár alternatívát láthat maga előtt. 

hvg.hu: Mi a véleménye a kormány azon javaslatáról, mely szerint több mint 800 millió forintot vonnának el jövőre a költségvetési tanácstól, így a testületnek mindössze tízmillió forintja maradna, az elvont pénz pedig egy közalapítványhoz kerülhet, amely roma gyerekek oktatását támogatja? 

SZ.I.: A roma gyerekek oktatása fontos. A javaslat szerint tehát a Fidesz-KDNP nem elegendőt tervezett erre, ez hiba volt. Jó, hogy beismerték. Teszünk rá javaslatot, de nem a Költségvetési Tanácsot ellehetetlenítve. Vigyázat, nem fenyegetőznek, ijesztgetnek, komolyan gondolják. Akik visszamenőleges hatályú, alkotmányellenes törvényeket szavaznak meg, akik minden alkotmányos féket kiiktatnak, akik nem tűrik az ellenvéleményt, még ha az szilárd szakmai tényeken alapul, azok képesek arra is, hogy beszántsák még a helyét is a Költségvetési Tanácsnak. Majd azt mondják, kétharmados felhatalmazásuk van rá. Ha folytatják a kontroll nélküli felelőtlen gazdaságpolitikát, ennek  árát mindnyájan megfizetjük.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!