Semjén Zsolt szerdán a köztévé reggeli műsorában kerek perec kijelentette, hogy a Fidesz nélkülük soha nem szerezte volna meg a kétharmadot. A kereszténydemokraták elnöke egyenesen úgy fogalmazott, hogy pártja „soha nem látott módon megerősödött”, s mindez egy politikai csoda. Rögtön tele is lett a net cinikus kommentekkel, például, hogy „gondolom a KDNP megduplázta a népszerűségét, egy százalékra”. Csakhogy többről van itt szó, mint az önállósodó KDNP erőfitogtatásáról, vagy inkább szárnypróbálgatásáról.

Ez a hátország meglehetősen nagy és sokszínű. Alig vehető számba, hogy kik tettek hozzá egy-egy téglát az elsöprő győzelemhez. Olyan emberekről van szó, akik a politika szatelitvilágából, vagy a civil szférából, értelmiségi menedékekből előlépve a gyurcsányi fojtogató légkörben is vállalták a arcukat. Akik 2004. nyomorúságos őszén igyekeztek kioltani az őszödi rém első hecckampányának hatását és megpróbálták meggyőzni az országot, hogy a határon túli magyarok nem veszik majd el a nyugdíjakat, vagy a segélyeket.

Ők később gazdademonstrációkat szerveztek, a gazdasági szféra egyenkórusából kilépve merték kimondani, hogy a király meztelen, a költségvetés egy hazugsághegyre épül. Nem adták fel, amikor a gőzhengert nem sikerült megállítani. Sőt, ellenálltak és vállalták az egzisztenciális megsemmisítés kockázatát, miközben a 2006-os győzelmen felbuzdulva valóságos hajtóvadászat indult az ellenzékiek ellen.

Pontosan tudjuk, hogy messze nem csupán egzisztenciális megsemmisítésről volt szó. Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György a diktatúrák hagyományait felelevenítve vonta kézi vezérlés alá az állami titkosszolgálatokat, segítségül hívva olykor a különféle privát ügynökségeket és magán-erőszakszervezeteket is. Immár bizonyítékok sora támasztja alá a jogtalan lehallgatások és megfigyelések tényét. Az elmúlt hónapok tényfeltárásai alapján tudjuk, hogy a politikai ellenfeleken túl, bírókat, megbízhatatlanná vált állami cégvezetőket is lehallgattak, megfigyeltek, olykor a tisztálkodási szokásokat is aprólékosan dokumentálva. Nem más, mint az akkor hivatalban lévő egyik legmagasabb rangú rendőr állítja, hogy a tévéostrom éjszakáján a nemzetbiztonsági szolgálat emberi befolyásolták az eseményeket, de ne feledjük el a Szilvásy-féle bombafenyegetés hatására lefújt Fidesz-naggyűlést, vagy a 2006. szeptemberi-októberi nyílt terrort sem.

Mégis voltak százak, ezrek, akik hétről hétre összeterelték a kis- és nagyvárosok polgárait, a fővárosba irányították a traktorokat, vagy csak szelíden fórumoztak, leveleztek, netán a Bach-rendszerrel szembeni ellenállás mintájára szabotálták el és tették nevetségessé a neoliberális szósszal lelocsolt „demokratikus diktatúra” próbálkozásait.

Ők, sok-sok ezren az új, igazi rendszerváltás hősei. Nekik köszönhetjük, hogy talán lezárul a magyar történelem bő hat évtizedesre nyúlt szégyenteljes korszaka, amikor a külső megszállók értékrendszere és kegyeltjei szabták meg itt, hogy ki mennyit ér, és kinek hol a helye.

Ezért is tűnik alapvető hibának, hogy a jobboldali kormány döntései megint a legszűkebb körben születnek meg. Hiába deklarálták kissé sután, de tartalmát tekintve nagyon is igaz módon a pártelit készségét a nyitásra. Pedig 2002-ben már megtapasztalhatta a Fidesz, hogy milyen az, ha elfogy a levegő. Ha a néhány fős bizalmi kör az elefántcsonttorony homályában félreérti a helyzetet és rossz utat javasol. Most, az új világ kapujában kár lenne újra ugyanabba a hibába esni.

Tessék csak bátran kitárni a kapukat és meghallgatni a harcostársak, az új többség szavát! És ha a kormányzást egy kicsit minden magyar ember a sajátjának érzi majd, nem is lesz szükség úton-útfélen a szájbarágós nemzetiszínű kiáltványokra.