Gyurcsány kijelentésének értelmezésekor érdemes abból kiindulni, hogy - ahogy az ő esetében megszokhattuk - valójában semmi másról nincs szó, mint arról, hogy a baloldal belső hatalmi vitáit le kell önteni valamiféle ideológiai mázzal, hiszen a személyes ambíciók, illetve a gazdasági erőcsoportok összecsapásának a nyers látványa önmagában eléggé kiábrándító lenne. Mégis, a volt miniszterelnöknek ezt annyira abszurd módon sikerült megtennie, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni. Így most öt ok felsorolása következik: egyebek mellett ezek miatt nincs semmiféle realitása annak, hogy a Demokratikus Koalíció tágra nyitott kapuján magukat konzervatívnak és jobboldalinak valló magyar állampolgárok is besétáljanak.

1. Kőbaloldali tábor

Hogy vajon kik lehetnek azok, akik az MSZP és Gyurcsány konfliktusában az utóbbi mellé álltak, és hogy így potenciálisan kik alkothatják a Demokratikus Koalíció bázisát, elég egyértelműnek tűnik.

Egyrészt Gyurcsány az ebben a közegben a mai napig töretlen személyes varázsával átcsábította a szocialisták mellett eddig tűzön-vízen (értsd: rendszerváltáson és választási vereségeken) át kitartó kemény mag egy jó részét. Hogy őszintén, de mégis politikailag korrekten írjuk körül ezt a csoportot: jórészt alacsonyan iskolázott, alacsony jövedelmű és a Kádár-rendszer iránt nosztalgiát érző idős emberekről van szó. Azokról, akiknek az érdekeivel Gyurcsány Ferenc kormányzása során soha egy pillanatig nem mert és nem is akart szembemenni, így például a 13. havi nyugdíj elvételének a meglépése helyett is inkább a lemondást választotta. A hvg.hu fotógalériájából elég pontosan kiderül, nagyjából milyen is ez a tábor: ahogy valaki a Twitteren fogalmazott, demográfiailag bizonyosan fenntarthatatlan.

A Demokratikus Koalíció alakuló rendezvénye. Korfa a magasban

Fazekas István

Másrészt Gyurcsánnyal tartanak azok a szintén idősebb baloldali és liberális értelmiségiek, akiket elsősorban az MSZP-nél retorikájában jóval keményebb Fidesz- és Orbán-ellenessége fog meg. Ezt a két, társadalmilag igencsak eltérő csoportot nagyjából két dolog köti össze: a jobboldal iránt érzett ellenszenv és az államtól való függés. Éppen ezért teljesen kizárt, hogy a Demokratikus Koalíció elő tudjon állni akár olyan politikai üzenetekkel, akár olyan gazdasági elképzelésekkel, amelyek a törzsbázison kívül bizonyos jobboldali csoportok számára is elfogadhatóak lennének.

2. Jobboldal-ellenesség

Miközben Gyurcsány folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy várja a Fidesszel kritikus mérsékelt konzervatívokat, mind korábbi tettei, mind bizonyos, a közelmúltból származó megjegyzései ezt igencsak megkérdőjelezik. Kezdjük az utóbbival: az a kijelentés, hogy “az ellenfelek a jobboldalon vannak”, a maga elnagyoltságával csupán csak hitelteleníti a mérsékelt jobboldal felé való nyitottságot. Az a másik viszont, miszerint a jobboldal arra tanította meg az embereket, hogy kussoljanak és féljenek, illetve, hogy “a jobboldal, annak a radikális szárnya rátör a hazára”, ennél sokkal durvábbak. Ezek a mondatok Orbán Viktor régebbi kijelentéseinek inverzei, és ugyanazt a szembenállást mérgesítik el, ugyanazt a háborús hangulatot szítják tovább - csak éppen nem jobbról balra, hanem balról jobbra.

Ha pedig Gyurcsány azt hiszi, hogy az olyan figurák, mint Debreczeni József vagy Kerék-Bárczy Szabolcs, megjelenítik, sőt képesek megszólítani a Fidesz-kritikus jobboldali köröket, akkor óriásit téved. Ők éppen úgy árulónak számítanak ott, ahonnan jöttek, mint Csintalan Sándor vagy Szili Katalin a baloldalon. A Gyurcsány Ferenc melletti kiállásuk után pontosan annyira számítanak jobboldalinak, mint az olykor a Népszavában publikáló Giczy György. És a befolyásuk is pontosan akkora a volt közönségükre, mint az egykori KDNP-elnöké. Pedig az a fajta politikai attitűd, amit Gyurcsány szóhasználatával demokrata jobboldalinak vagy mérsékelt konzervatívnak nevezhetünk - amennyiben ez a jogállamiság feltétlen tiszteletét és a politikai szélsőségektől való tartózkodást jelenti - nagyon is létezik. Hogy kik és hányan vallanak hasonló nézeteket, nem lehet megmondani. Ám volt egy olyan köztiszteletben álló politikai szereplő, aki mindezt megtestesíti, illetve megtestesítette: Sólyom László. Hogy a Gyurcsány Ferenc által képviseltek mennyire kompatibilisek politikailag bármivel, ami nem fideszes, de mégis a jobboldalhoz sorolható, azt Gyurcsány és Sólyom viszonya nagyon szépen megmutatta.

3. Kommunista múlt

Aki “demokrata jobboldali”, az nyilván azért demokrata, mert élből elutasít mindenfajta diktatorikus törekvést. Természetesen meg lehet próbálkozni azzal, hogy valaki az Orbán-kormány tevékenységét lépten-nyomon diktatorikusnak minősítse. És azzal is, hogy ezzel a mutatvánnyal esetleg bizonyos, a kormány politikáját elutasító jobboldaliak szimpátiáját is megpróbálja elnyerni. Ez akár még működhet is. Az viszont nem, hogy ezt olyasvalaki tegye, akinek a múltja ebből a szempontból finoman szólva nem makulátlan.

Nem muszáj rögtön a hírhedt “Apák és fiúk” valóban szalonképtelen logikáját feltételezni amögött, ha valaki az Apró-klánt és az Apró-villát emlegeti Gyurcsány kapcsán. Ezek a családi-személyes kapcsolatok nem kell, hogy közvetlen erkölcsi felelősséget is implikáljanak, sokkal inkább csak szimbólumai annak, hogy Gyurcsány maga is abból a szűk pártállami elitből jön, mely nem legitim módon, sőt vérrel szerezte meg a hatalmát. Az ehhez, a pozícióit erkölcsileg elítélhető módon megszerző elithez való tartozás pedig olyan kapcsolati tőkét és anyagi előnyöket jelentett, melyek segítségével sokkal könnyebb volt a rendszerváltozás előtti Magyarországon politikai karriert építeni - sőt a rendszerváltozás utánin is. Ezen túl pedig Gyurcsány Ferenc KISZ-vezetői tevékenysége során nem egyszer személy szerint és jól dokumentálhatóan élt azokkal az eszközökkel, amelyekkel egy valamire való demokrata sohasem élne: például részt vett a Dialógus-békecsoport ellehetetlenítésében.

Ha tehát Gyurcsány azt gondolja, hogy léteznek olyan jobboldaliak, akik kifejezetten aggódva figyelik a Fidesznek a jogállamhoz való viszonyát - és ezt helyesen feltételezi -, akkor azzal is tisztában kell lennie, hogy ők a Fidesztől és a Fidesz módszerinél csak a volt kommunistáktól és az ő módszereiktől idegenkednek jobban.

4. Kettős állampolgárság

A kettős állampolgárságról szóló népszavazást Patrubány Miklós és az általa vezetett Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, máig rendkívül homályos indíttatásból. A kettős állampolgárság kérdésben korábban más álláspontot elfoglaló Fidesz politikai kényszerből állt be a kezdeményezés mögé - Gyurcsány Ferencnek szintén kényszerből kellett állást foglalnia. De hogy milyen álláspontot képviseljen, azt sem a magyar belpolitika akkori logikája nem determinálta, sem baloldali vagy liberális szempontok nem írták elő - utóbbira megcáfolhatatlan bizonyíték az, ahogyan 2010-ben az LMP és az MSZP állt a kérdésről szóló törvényjavaslathoz.

Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság elleni népszavazásra azonban politikai eszközként tekintett, mellyel a Fideszre mérhet súlyos csapást, ezért pedig egy nemzetpolitikai és morális szempontból is katasztrofális döntést hozott a “nem”-szavazatra buzdítással, illetve a kampány során a legvisszataszítóbb szociális demagógia bevetésével. Gyurcsány Ferenc számos rossz és káros politikai döntése közül történelmi távlatban minden bizonnyal ez számít majd a legsúlyosabbnak. Ráadásul az a fajta koalíció, amit Gyurcsány most valamiféle demokratikus értékek mentén kíván létrehozni különféle világnézetű-ideológiájú politikai csoportosulások között, 2004. december 5-én a kettős állampolgárság ügyében megteremthető lett volna. Gyurcsány akkor a konszenzus helyett a szembenállást választotta politikai előnyök érdekében. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a valódi szándékai ma mások lennének.

5. Rendőri túlkapások

A 2006. őszi események rendőri túlkapásai, illetve azok politikai kezelése Gyurcsány és kormánya részéről a “demokratikus jobboldal” megszólítását nemcsak azért teszik lehetetlenné, mert öt éve minden eszközt bevetett, hogy demokratikus jobboldali politikusokat és demonstrálókat összemosson a radikálisokkal. Hanem azért is, mert akkor a magyar állam egyes politikai és rendőri vezetői a rendszerváltozás óta talán a leginkább nem viselkedtek demokrataként. Gyurcsány Ferenc pedig, akárcsak a kettős állampolgárság megítélésében, azóta sem változtatott álláspontján: a történtekről láthatóan ugyanazt gondolja, mint akkor, döntéseit teljesen vállalhatónak tartja. Pedig az, ahogyan Gyurcsány és a rendőri vezetés állt az akkori történésekhez, nemcsak a mérsékelt konzervatívok és a demokrata jobboldaliak, hanem minden mérsékelt és demokrata politikai csoportosulás számára teljességgel vállalhatatlan kell legyen.

*

A fenti öt ok mellett még számtalan másikat fel lehetne hozni amellett érvelve, miért teljesen nevetséges elgondolás az, hogy Gyurcsány politikai formációját jobboldaliak és konzervatívok erősítsék. A legnyilvánvalóbbat azonban muszáj megemlíteni: Gyurcsány Ferenc személye nemhogy arra nem alkalmas, hogy egy baloldali párt az ő vezetésével más világnézetű szavazók felé nyisson, de még annak is első számú akadálya, hogy a baloldali és liberális szavazók szélesebb tömegei az általa fémjelzett pártot támogassák. Gyurcsány Ferenc 2011-ben olyan, mint amilyenné Torgyán József vált 2001-re: idős és fanatikus emberek szűk csoportján kívül senkit sem képes maga mellé állítani.

A szerző blogja: Véleményvezér