Ismerik önök Bíró Zoltánt? Nem? Vélhetően ez a baja neki is.
Legalábbis a Fidesz-közeli Heti Válasznak adott interjúban a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum frissen kinevezett főigazgatójának szavaiból süt a sértettség. Az egész rendszerváltoztatásról, annak szereplőiről lesújtó véleménye van, Sólyom Lászlóra, Göncz Árpádra és a szabad Magyarország első miniszterelnökére, Antall Józsefre különösen neheztel, jó szót csak az őt pozícióba helyező Orbán Viktorról szól. Ez utóbbival nem kívánok foglalkozni (bár álláspontom messze nem egyezik Bíró Zoltánéval), azzal viszont igen, hogy egy a rendszerváltoztatásban marginálisan részt vevő, történészként nem jegyzett személy miért kerül az átmenet történetét kutató intézet élére, illetőleg a rendszerváltoztatásban elévülhetetlen érdemeket szerző miniszterelnököt, illetőleg az emlékét miért gyalázza.
Bíró válasza alkalmasságát firtató kérdésekre annyi, hogy ha megfelelt az MDF első elnökének, akkor erre a posztra is meg fog felelni. És itt tegyük meg az első pontosítást: Bíró Zoltán soha nem volt az MDF hivatalos elnöke, ugyanis a Demokrata Fórum 1989. március 11-12-én megtartott Országos Gyűlésén megválasztott 15 fős elnökség – alapszabály-ellenesen – nem töltötte be az elnöki tisztséget, hanem létrehozta az ideiglenes jellegű ügyvezető elnöki posztot, és e tisztséget látta el Bíró. Az MDF első elnökét 1989. október 21-én a II. Országos Gyűlés közvetlenül, kilencvenhét százalékos többséggel választotta meg Antall József személyében.
Ez azonban a kisebb probléma, a nagyobb az, hogy Bírót előítéletei képtelenné teszik az elfogulatlan megállapításokra. De honnét származnak ezek az előítéletek?
Először is onnan, hogy Bíró Zoltán (Antall-lal ellentétben) az MSZMP tagja, a pártállam bürokráciájának hivatalnoka volt. Ez eleve sajátos viszonyt alakított ki nála a hatalomhoz: nem támogatta az MDF párttá (azaz ellenzéki szervezetté) válását, nem támogatta sem az Ellenzéki Kerekasztal megalakítását, sem a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások létrejöttét. Ő ugyanis Pozsgay Imre hátországaként képzelte a Demokrata Fórumot. Igaz, azóta (közös és sikertelen pártalapítási kalandjuk, a Nemzeti Demokrata Szövetség bukása után) Pozsgay is megtért – az őt korábban nyilvánosan megvető – Fideszhez. Ez már valóban megfelelő alapot biztosíthatott a főigazgatói kinevezéshez.
Az előítéletek másik forrása Antall József gyors – Bíró által máig megemészthetetlen – fölemelkedése. Bíró a maga terhelt logikájával úgy magyarázza, hogy Antallt „küldték”. Arra azonban nem hajlandó felelni, hogy kicsodák. Azt cáfolja, hogy a III/III., az se valószínű hogy az MSZMP-re gondol, hiszen korábban ott ő vívta harcait az „Aczél György vezette liberális-kommunista vonallal”. (Itt azért megint álljunk meg egy pontosításra: olyan, hogy liberális-kommunista nincs. Ezzel lehet publicistának lenni a Magyar Hírlapban, lehet népszerűségre szert tenni a teljes magyar szellemi zűrzavarban, csak komoly ember, pláne kutató nem lehet valaki egy ilyen minősítés után.)
Mi viszont nézzük meg, hogy valójában hogyan is zajlott ez a küldés. Antallt az MDF vezetésének Csoóri Sándor mutatta be, és az ő támogatását bírva ismerteti meg magát az elnökséggel, és szerez tekintélyt magának. Szabad György javaslatára vesz részt az MDF delegációjában a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain. Ezek szerint Csoórit és Szabadot is „küldték”? A feltételezésért Bíró Zoltán helyett is én kérek tőlük elnézést, ugyanis a villámkarriernek létezik egy jóval egyszerűbb magyarázata: a politikai pályára már gyermekkorától készülő Antall tehetsége. A szerényebb képességűek szemében ez igen gyakran szokott bűnné válni.
Egyet el kell ismerni, Bíró Zoltán kellően következetes. Antallal szembeni ellenszenve 1989 októbere óta rendületlenül tart, annak ellenére, hogy csak fantazmagóriákat tud szembeállítani vele és az átmenet megvalósult forgatókönyvével szemben. Itt van például az az állítás, hogy a felhatalmazással nem bíró tárgyalások helyett „alkotmányozó nemzetgyűléssel oldjuk meg a helyzetet még az első választások előtt”. Ez tényleg nagyon más lett volna. Csak arról az apróságról nem esik szó, hogy az első választások előtt kikből is állt volna ez az alkotmányozó nemzetgyűlés? Ezek a személyek hogyan is válhattak volna a nemzetgyűlés tagjává? Ha nem választással (hiszen az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakítása megelőzte volna az első választást), akkor milyen felhatalmazással oldották volna meg a helyzetet? Egyáltalán mi lett volna ez a helyzetmegoldás?
Ebből látszik, hogy Bíró és társai elméletei mennyire üresek, csak a frusztráltságuk állandó, mely abból fakad, hogy nem tudják földolgozni a rendszerváltoztatás jelentős személyiségei és köztük lévő fölkészültségbeli különbséget, ami legyen az ő ügyük, csakhogy most államilag fenntartott kutatóintézetet is kaptak hozzá. Ez viszont értékválasztás kérdése. Amikor Bíró azt mondja az antalli örökséggel kapcsolatban, hogy „ilyen vagy nem létezik, vagy olyan rettenetesen nem lehet dicsekedni vele”, nos, azzal egy időben, Brüsszelben az Európai Parlament egyik új épületszárnyát Antallról nevezték el.
El lehet dönteni, hogy melyik utat követjük, és a miniszterelnök szemlátomást döntött is, mert Bíró Zoltánnak abban valószínűleg igaza van, hogy személyéről közvetlenül Orbán Viktor határozott. Ehhez ezúton is gratulálok, elismerésemet szeretném kifejezni a miniszterelnök úrnak, hogy a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatójává ilyen kiváló férfiút, a rendszerváltoztatás élharcosát sikerült kineveznie! Lenne azonban egy javaslatom is.
Mivel Bíró Zoltán azt állítja, hogy 23 évig cipeltük magunkkal azt a régi rossz rendet, amelyet Antallék alakítottak ki, és csak most, ebben a ciklusban sikerült elérni az igazi változást, arra következtetek, hogy a rendszerváltás Bírónál 2010-ben kezdődött. Akkor viszont kutassa csak és kizárólag az ezt követő időszakot. Méltó tárgy, avatott szakértő. A többit viszont (így a néhai miniszterelnök emlékét) hagyja békén.
(A szerző az Antall-kabinet Kormányhivatalának egykori vezetője, jelenleg a Modern Magyarországért Mozgalom elnökségének tagja)
