Eljön az idő, amikor az ember lábhoz teszi a fegyvert, és belátja, tévedett. Tarlós Istvánt sok támadás érte, de tény, ami tény: van szeme. Felismeri a rejtett tehetséget, a márványtömbbe zárt szobrot, megtalálja a csiszolatlan gyémántot. Sokan nem értették, miért került a főpolgármester-helyettesi székbe Szalay-Bobrovniczky Alexandra. Sőt többen olyan nemtelen vádakat fogalmaztak meg, hogy csak azért esett rá a választás, mert a férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kormányközeli Századvég Alapítvány feje. Ez, most már biztos, hazugság.

Hisz a tehetség utat tör magának. Szalay-Bobrovniczky az Indexnek adott interjújában bizonyságát is adja, a politika legszebb rózsája bimbózik a Városház utcában. A humán területért felelős főpolgármester-helyettes minden idők legfiatalabbja ebben a pozícióban. Nyilván tud valamit, hisz még a jogi diplomáját sem tudta letenni, máris fontos pozícióba kerül. Politikai csodagyerek? Nem túlzás ez a megállapítás, hisz például a hozzá tartozó hajléktalanügy kapcsán is példátlan éleslátásról tesz tanúbizonyságot: „Én úgy nézek a hajléktalanokra, mint olyan emberekre, akik kint vannak az utcán.” Minden ott van ebben a mondatban: távlatosság, empátia, érzékenység. Legalább annyi, mint amikor a hajléktalanokat a közterekről kitiltó rendelet ellen élőláncot formáló LMP-s akció miatt nem fért be Audijával a bejáraton, és ennek hangot adott. A rendeletet azóta többször elkaszálta a Kúria, de az „utcán lévő emberek” helyzetén a Főváros tovább rontott: két olyan segélyt is megszüntetett, ami átmeneti élethelyzetekre lett kitalálva, hogy a hajléktalanlétből épphogy kikerült polgártársainkat kicsit megsegítse, adjon nekik egy esélyt. A Főváros az Emmire mutogatott, amely viszont azt állította, a törvény szerint nem kellett volna megszüntetni ezeket a segélyeket. A nagy spórolás évi 19 milliót hozott volna a konyhára, de ebből nagyvonalúan 6 milliót ki is oszt Budapest a díszpolgároknak jutalomként. Nyilván ők jobban rászorulnak.

De nemcsak a hajléktalanügyben hasít újdonsült politikai üstökösünk. Az oktatási feladatokat is megkapta, és bizony, ő legény a gáton, állja az ütéseket. Igaz, szerinte is jelentősen lecsökkent az oktatási rendszer államosítása után a mozgástér, „szakmai feladatunk már nem igazán maradt”. Mégis, hány intézményt kell átfogni, s kell ehhez nyilván roppant intellektuális tőkét mozgósítani? „Két óvodánk van” – hangzik a válasz.

Jó, lépjünk tovább a korona ékkövére, a városmarketingre. Ennek átgondolása és megteremtése lesz Szalay-Bobrovniczky pályafutásának eddigi legnagyobb teljesítménye – ő maga mondja, hogy ez a terület a szívügye. Nyilván készül a feladatra, tanul, képezi magát. „Amellett, hogy az államvizsgáimat a jogon is le kell tennem, nehéz lenne.” De ha meg is lenne a diploma „két és fél éve megszületett a kislányom, a realitás pedig kicsit más lett, mint ahogy gondoltam, hogy majd zsonglőrködök a gyerek mellett”. Ilyen csodás együttállást, amikor minden tényező, történés arról szól, hogy Szalay-Bobrovniczkyra essen a választás!

De minden tamáskodó elcsendesül, amikor a következő, tömörségében is kiérlelt és átgondolt gondolatot olvassa a városmarketingről: „Ne akadályozó, bürokratikus hivatalként fogják fel a fővárost az emberek, hanem legyen egy szerethető valami, ami ott van az emberek hétköznapjaiban is.” Engem meggyőzött, ahogy a kiszavazóshow-kban szoktak fogalmazni.

Na, de most már tényleg elég az ízetlenkedésből, hisz azért vannak tények, amiket nehéz elhallgatni. A felújított margitszigeti zenélő szökőkút dalkínálatát Szalay-Bobrovniczkynek sikerült pár forradalmi lépéssel felfrissíteni: „George Ezra Budapest című számára (Tarlós – a szerk.) azt mondta, hogy nem a szíve csücske, de menjen, meg befért egy Michael Bublé-szám is, a Feeling good.” Ennek hallatán azért még a mostani fővárosi vezetés legádázabb ellenségei is megemelik a kalapjukat.

Nyilvánvaló, hogy az eddigi intézkedések mögött megbúvó tudás, rálátás meghaladja egy ember képességeit. Szalay-Bobrovniczky sincs vasból, hogy feladatait maradéktalanul elláthassa, és hogy kellő bölcsesség és tudás birtokában hozhassa meg döntéseit (utalok csak itt a legutóbbi közgyűlés egyik előterjesztésére a „Kamaraerdei úti Idősek Otthona takarítási feladatainak átszervezése” címmel), kellenek segítők. De milyen visszafogottsággal találkozhatunk itt is! Messze a legkevesebbet költi Szalay-Bobrovniczky főtanácsadókra: potom évi 2,2 millió megy el erre a célra.

Nem sokat kockáztatunk, ha kijelentjük, a főpolgármester-helyettest egy nap Bárczy Istvánnal, Kamermayer Károllyal fogják egy lapon emlegetni.