Jack Straw brit külügyminiszter szerint egyre valószínűbb, hogy a bagdadi piactérre múlt szerdán becsapódott, több tucatnyi emberéletet kioltó rakéta nem szövetséges, hanem iraki fegyver volt. Az amerikai erők közben ádáz harcot vívnak egy Eufráteszen átívelő híd birtoklásáért az iraki fővárostól 80 kilométernyire, Kerbelától délnyugatra.

Nem is hónapokig, hanem jó eséllyel évekig tart majd Szaddám Huszein iraki elnök örökségének teljes felszámolása - mondta kedd délután a brit külügyminiszter, aki szerint ENSZ-határozatokkal kell kialakítani a háború utáni iraki kormányzati rendszert. London új biztonsági tanácsi határozatokkal akarja megerősíttetni Irak területi integritását, és kialakítani a háború utáni iraki kormányzati rendszert. Straw a hadszíntéri közvetítések dilemmái között említette a bagdadi piactérre múlt szerdán becsapódott, több tucatnyi emberéletet kioltó rakéta ügyét, kijelentve: egyre valószínűbb, hogy nem szövetséges, hanem iraki akcióról volt szó, mégis, amikor a szövetségesek az eset kivizsgálását ígérték, ezt többen a felelősség beismeréseként értelmezték.
Az amerikai erők ádáz harcot vívnak egy Eufráteszen átívelő híd birtoklásáért az iraki fővárostól 80 kilométernyire, Kerbelától délnyugatra - értesült kedden John Altman parancsnoktól, a 3. gépesített lövészhadosztály 1. dandárjának felderítőtisztjétől az AFP francia hírügynökség. Altman szerint a Köztársasági Gárda öt hadosztályából erősítésként átvezényelt iraki egységek ív alakban álltak fel Bagdadtól délre, hogy megütközzenek az előretörő brit-amerikai erőkkel. A felderítőtiszt az erősítés összlétszámát nem közölte, egy iraki hadosztály azonban rendszerint 12 ezer-15 ezer emberből áll. A 20 ezer főt számláló 3. amerikai gépesített lövészhadosztály és a 101. légi szállítású hadosztály "harckocsiromboló" Apache helikoptereivel 100-150 kilométerre van Bagdadtól, Kerbela és Nedzsef között, miközben délkeletről tengerészgyalogos egységek haladnak az iraki főváros felé.
A szövetséges amerikai-brit légierő kedden folytatta támadásait Bagdad ellen. A becsapódások előtt hallani lehetett a szövetséges bombázó repülőgépek zúgását. Érkezésüket azonban légiriadó nem jelezte. Előzőleg, éjjel újra támadták a Tigris folyó partján található elnöki palotaegyüttest és a Szaddám Huszein idősebbik fia, Udaj által vezetett Iraki Olimpiai Bizottság épületét. Találat érte a város központjában álló Palestine Hotelt is, amely kigyulladt. A Bábil tartománybeli Hilla településen a kedd délelőtti légitámadás következtében meghalt 33 polgári személy, közöttük gyermekek is, 310 ember megsérült. Délután újra bombák csapódtak be Bagdad külvárosába.
Amerikai harci repülőgépek kedden megtámadtak két, amerikai és európai békeaktivistákat szállító buszt Amman és Bagdad között - állította Muhammad Szaid asz-Szahaf tájékoztatási miniszter keddi bagdadi sajtóértekezletén. A buszok Jordániából Bagdadba szállították utasaikat - közölte. A miniszter szerint a sebesülteket egy, a jordán határ melletti kórházban ápolják, de számokat nem mondott. Ugyancsak a miniszter szerint az iraki fegyveres erők Moszul város közelében meghiúsítottak egy angol katonai akciót, az angol erőket felszámolták, kivéve azokat a katonákat, akik elmenekültek, s az irakiak kezébe került a katonák felszerelése és gépjárművei. Szahaf nem szolgált részletekkel az angol akcióról, amelyről a katari brit parancsnokság szóvivője semmit nem tudott. Az al-Dzsazíra arab televízió bemondta, hogy az irakiak megöltek tíz angol katonát, és megsemmisítettek 14 páncélost, valamint más járműveket.
A szaúdi külügyminiszter szerint Szaddám Huszein iraki elnöknek meg kellene hoznia azt az áldozatot saját népéért, hogy lemond, hiszen éppen az ő ragaszkodása hatalmához az egyetlen oka a jelenleg dúló háborúnak. Szaúd el-Fejszál herceg kijelentette: Szaddám Huszein áldozatokra kérte népét. Meg kellene szívlelnie saját kérését, és neki kellene meghoznia ezt a döntő áldozatot. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megszavazták: a határon túli magyarok is szavazhatnak az EP-választáson

Megszavazták: a határon túli magyarok is szavazhatnak az EP-választáson

Dobó Kata Kölcsönlakásában mindenki a szexre hajt

Dobó Kata Kölcsönlakásában mindenki a szexre hajt

Anarchista csoport tüntetett az athéni magyar nagykövetségnél

Anarchista csoport tüntetett az athéni magyar nagykövetségnél

Újabb egy év haladékot adna a kormány az online pénztárgépekre

Újabb egy év haladékot adna a kormány az online pénztárgépekre

Atomfegyverek indítására alkalmas orosz gépek érkeztek Venezuelába

Atomfegyverek indítására alkalmas orosz gépek érkeztek Venezuelába

Csaknem a korábbi dupláját fizeti az állam az üzemi balesetek miatti táppénzre

Csaknem a korábbi dupláját fizeti az állam az üzemi balesetek miatti táppénzre