Libanon: megalakult az új kormány

Rafik Hariri libanoni kormányfő csütörtökön megalakította új, 30 miniszterből álló kormányát. Az új kabinet sorrendben már a harmadik Emile Lahud libanoni államfő elnöksége alatt.

  • unknown unknown
Libanon: megalakult az új kormány
Az új kormány megalakulásáról a libanoni miniszterelnöki hivatal titkára, Szuheil Bugi számolt be csütörtökön. A libanoni politikai hagyományoknak megfelelően a kabinet 15 keresztény és 15 muzulmán miniszterből áll és a kormányfő minden esetben szunnita muzulmán. Az AFP tudósításában kiemelte: a kormányváltást, amely nem sokkal azt követően történt, hogy az amerikai-brit erők elmozdították hatalmából Szaddám Huszein iraki elnököt, a Szíria elleni amerikai fenyegetés diktálta. Damaszkusz ugyanis meghatározó befolyással bír a libanoni politikára - írta a francia hírügynökség. A szunnita muzulmán Rafik Hariri 1992 óta négy különböző összetételű kormány fejeként állt, rövid megszakításokkal, az alig tízezer négyzetkilométeres, ám 3,5 millió lakosú Libanon élén. (MTI)
Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.