Tetszett a cikk?

Csehország nemzeti érdekeinek megsértésével vádolják Prágában Jan Kavan volt külügyminisztert, az ENSZ Közgyűlésének jelenlegi elnökét, mert minisztersége idején állítólag titkos dokumentumok tűntek el a tárca irattárából. Kavan a vádakat visszautasította, s azt állítja, hogy újabb lejárató kampány indult ellene.

Prágai sajtóértesülések szerint az ügyre nemrégiben derült fény, amikor a külügyminisztériumban olyan dokumentumok tűntek fel, amelyek hivatalosan már nem léteztek. A dokumentumok ugyanis ahhoz a 385 darab titkosnak és bizalmasnak minősített iratcsomaghoz tartoztak, amelyről Kavan egy általa - még miniszterként - aláírt nyilatkozatban azt állította, hogy megsemmisítették. Az 1999 és 2002 közötti évekből származó iratcsomag egy részét megtalálták, a többinek azonban nyoma veszett. A dokumentumok között titkos nagyköveti jelentések és NATO-anyagok is vannak.
Egyes feltételezések szerint Kavan azért írta alá a nyilatkozatot, mert az iratokat annak idején állítólag nem tudták megtalálni, így a miniszter - hogy ne legyen probléma - egyszerűen megsemmisítettnek nyilvánította azokat. Más feltételezések szerint bizonyos iratok megsemmisítése szándékosan történt.
A volt miniszter védekezése zavaros. Kijelentette, hogy ő csak a saját használatára készített másolatok megsemmisítésére adott utasítást, de azt is állította, hogy egyes iratokat tévedésből semmisítettek meg.
Cyril Svoboda cseh külügyminiszter a botrány miatt utasította az ENSZ-ben, illetve Washingtonban működő cseh nagykövetséget, hogy az ügy lezártáig ne adjanak át Kavannak semmiféle bizalmasnak vagy titkosnak minősített dokumentumot. Vladimír Spidla kormányfő utasítására pedig az ügyet a nemzetbiztonsági hivatal vizsgálja. A cseh külügyminisztérium szóvivője, Vít Kolár elmondta: Kavan munkaviszonyát a külügyben azonnal megszüntetik, amint szeptemberben lejár ENSZ-megbízatása.
A Mladá Fronta Dnes című liberális lap szerint a botrány rendkívül kellemetlen a cseh politikai vezetés számára, mivel akkor robbant ki, amikor Prágában ülésezik a NATO Parlamenti Közgyűlése, s a cseh fővárosban tartózkodik George Robertson NATO-főtitkár is. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!