Észak-Korea folytatja az atomfegyverkezést

Észak-Korea megerősítette, hogy atomfegyver van a birtokában, és növelni szándékozik ilyen fegyverei számát. Az amerikai védelmi miniszter helyettese megtorlással fenyegette meg Észak-Koreát, amennyiben megtámadja déli szomszédját. Eközben az iráni kormány hétfőn megerősítette, hogy nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé tenné nukleáris létesítményeinek bejelentés nélküli ellenőrzését.

  • unknown
Curt Weldon, az Egyesült Államok képviselőházának republikánus párti tagja delegáció élén vasárnap fejezte be háromnapos látogatását Phenjanban. Hétfői nyilatkozatában elmondta: vendéglátói értésre adták, hogy Észak-Korea nukleáris gyártókapacitással és fegyverekkel is rendelkezik. Azt is elismerték, hogy erőfeszítéseket tesznek nukleáris programjuk kapacitásának a bővítésére. "Elmondták, hogy nagyjából befejezték 8000 atomerőművi fűtőelem újrafeldolgozását" - tette hozzá Weldon, aki tagja a képviselőház fegyveres erők bizottságának. Amerikai szakértők véleménye szerint a fűtőelemek újrafeldolgozása nyomán Észak-Korea több atombombára tehet szert, mégpedig hónapokon belül.
Ezzel párhuzamosan az amerikai védelmi miniszter helyettese hétfőn kemény amerikai megtorlással fenyegette meg Észak-Koreát, amennyiben az agresszióra szánná rá magát déli szomszédja ellen. Paul Wolfowitz a dél-koreai fővárosban, helyi üzletemberek körében kijelentette: Észak-Korea jobban tenné, ha saját éhező lakosságának életkörülményeit igyekezne javítani. "Ha így dönt, ehhez számíthat a mi pozitív hozzáállásunkra" - mondta az amerikai politikus. Ha viszont a phenjani "sztálinista rezsim" más utat választ, Washington arra is reagálni fog. "Válaszunk egy északi agresszióra egységes, azonnali és megsemmisítő erejű lesz" - jelentette ki a védelmi miniszter helyettese.
Közben az iráni kormány megerősítette, hogy nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé tenné nukleáris létesítményeinek bejelentés nélküli ellenőrzését. Az iráni elutasítás mindaddig érvényben marad, amíg a nyugati államok nem hajlandók műszaki segítséget nyújtani az ország nukleáris programjának megvalósításához - közölte Hamid Reza Aszefi, a teheráni kormány szóvivője. A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogyha ez nyugtalanítja Oroszországot, akkor hajlandóak a párbeszédre. George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Szentpétervárott aggodalmuknak adtak hangot Irán nukleáris programja miatt, egyúttal felszólították a nyugat-ázsiai országot: tegyen eleget az atomsorompó-szerződésből fakadó kötelezettségeinek. Iránra, amely annak idején aláírta a szerződést, fokozódó nemzetközi nyomás nehezedik a kiegészítő jegyzőkönyv aláírása végett. Különösen az Egyesült Államokat nyugtalanítja az a lehetőség, hogy Teherán a polgári célú nukleáris létesítményeit esetleg atomfegyver előállítására használhatja fel. (MTI)
Hozzászólások