A világ nyolc vezető hatalmának (G8) állam- és kormányfői az eviani értekezlet záróközleményében bizalmukat fejezték ki a világgazdasági növekedés beindulásának lehetősége iránt, indítványozták a közel-rendezési tárgyalások körének bővítését, egyesített erőfeszítésekre hívtak fel a szuverén és demokratikus Irak megteremtéséért, és közös fellépést sürgettek az iráni és észak-koreai nukleáris programban megtestesülő fenyegetéssel szemben. Jacques Chirac francia elnök, a találkozó házigazdája ugyanakkor megismételte korábbi álláspontját, miszerint az amerikaiak ENSZ-jóváhagyást nélkülöző iraki inváziója "törvénytelen és jogellenes" volt.

A kelet-franciaországi üdülőhelyen tartott csúcstalálkozón az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország valamint Oroszország első számú vezetője arra a megállapításra jutottak, hogy bár országaik gazdasága számos kihívással került szembe az utóbbi időszakban, a legnagyobb kockázatok elhárulása nyomán mostanára létrejöttek a gazdaság újraélénkülésének feltételei. A közlemény az említett nehézségeket és kockázatokat nem részletezi, nem tesz említést a valutaárfolyamokról sem, s ezzel elkerüli a dollár értékvesztésének a különböző világrégiók exportját hátrányosan befolyásoló hatásának kényes kérdését is. Mindezek dacára a G8 csoport országai bíznak abban, hogy nemzetgazdaságaik képesek lesznek növekedési pályára állni.
A tanácskozás utolsó napján a résztvevők üdvözölték, hogy a palesztinok és Izrael egyaránt elfogadták a két fél közötti konfliktus rendezésére kidolgozott útitervet, s hangsúlyozták, hogy közös elhatározásuk a béketerv megvalósításának elősegítése. Kívánatosnak minősítették egyúttal, hogy az amerikai elnök részvételével kedden az egyiptomi Sarmes-Sejkben tanácskozó arab csúcsértekezlet és a jordániai Akabában szerdán sorra kerülő amerikai-izraeli-palesztin hármas csúcs mellett a békés rendezést célzó erőfeszítésekbe vonják be Szíriát és Libanont is. A Nyolcak közleménye bejelenti: a csoport országai felhatalmazták illetékes minisztereiket, vizsgálják meg, milyen eszközökkel segíthetik elő a palesztin gazdaság helyreállítását a többi között külföldi tőkebefektetések révén.
Az iraki háború kérdésében korábban két oldalon álló résztvevők közös véleménye szerint eljött az idő az iraki béke és az ország újjáépítéséhez. Hangsúlyozták, hogy egy szomszédaival békében élő, a haladás mellett elkötelezett, teljesen szuverén, stabil és demokratikus Irak létrehozásában érdekeltek. A G8-ak üdvözölték az ENSZ BT május 22-én megszavazott határozatát, amely feloldotta az Irakra kivetett nemzetközi szankciókat.
Különböző megközelítésből, de a nemzetközi politikai légkör felmelegedése szempontjából egyaránt kedvezőnek értékelték a csúcstalálkozót Franciaország, Oroszország és Németország vezetői, akik korábban közös "háborúellenes frontban" utasították el az Egyesült Államok iraki háborúját. A G8-csúcs enyhülést eredményezett az iraki válság következtében feszültté vált nemzetközi kapcsolatokban - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint valószínűleg ez "a legfontosabb eredménye" a nyolcak eviani találkozójának. Gerhard Schröder német kancellár eviani sajtóértekezletén fontosnak találta ismét visszautasítani Donald Rumsfeld amerikai hadügyminiszter azóta elhíresült kijelentését, amely megpróbálta szembeállítani az Egyesült Államok iraki politikáját támogató "új Európát" a francia-német párost jelölő "vén Európával". A német vezető szerint Európának és az Egyesült Államoknak is az az érdeke, hogy az európai országok egységesek legyenek. Jacques Chirac francia elnök, a találkozó házigazdája megállapította: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ENSZ-felhatalmazás nélkül nyerte meg a háborút Irakban, de "békét teremteni egyedül" nem tudnak majd. Ezúttal is megismételte, hogy az amerikaiak ENSZ-jóváhagyást nélkülöző iraki inváziója "törvénytelen és jogellenes" volt. Mint közölte, álláspontját négyszemközti megbeszélésükön kifejtette George Bush amerikai elnöknek is, akivel a viszály kezdete óta első ízben Evianban találkozott személyesen.
A G8 csoport figyelmeztette Észak-Koreát és Iránt is, hogy nem hajlandó tétlenül nézni nukleáris fegyverprogramjuk végrehajtását. A leszerelési felhívás mögött jelentős nézetkülönbségek húzódnak meg. Putyin orosz elnök kedden leszögezte, országa folytatja nukleáris együttműködését Teheránnal, egyúttal azonban sürgette Iránt, valamennyi nukleáris programját helyezze a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alá.
A jövő évi G8-csúcstalálkozót az Egyesült Államokban rendezik, de a pontos helyszínről még nem született döntés. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ha letölti az aksival spóroló Facebook appot, abban már elérheti az elsötétítős funkciót

Ha letölti az aksival spóroló Facebook appot, abban már elérheti az elsötétítős funkciót

Ne vegyen szívgyógyszert az internetről

Ne vegyen szívgyógyszert az internetről

Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

650 lóerős hegyomlásként debütált a legújabb amerikai pickup

650 lóerős hegyomlásként debütált a legújabb amerikai pickup

Ilyen, amikor a nyomasztó posztkommunista kulisszát a film noir kellékeire cserélik

Ilyen, amikor a nyomasztó posztkommunista kulisszát a film noir kellékeire cserélik

Online konzultációt indított Gyurcsány az ellenzéki összefogásról

Online konzultációt indított Gyurcsány az ellenzéki összefogásról