Bertrand Cantat francia rockénekes, akit a litván hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy Marie Trintignant színésznő halálát okozta, szeretné, ha kiadnák Franciaországnak és otthon folytatnának ellene eljárást.

Egyelőre nem érkezett kiadatási kérelem Litvániába a francia igazságügyi szervektől. Hétfőn Marie Trintignant családja azzal a követeléssel fordult a vilniusi ügyészséghez, hogy a vádat "halált okozó súlyos testi sértésre" változtassa Cantat ellen.
Cantat-t két francia és egy litván ügyvéd kedden délelőtt látogatta meg a vilniusi Lukiskiu börtön kórházában, ahol a férfit labilis idegállapota miatt orvosi megfigyelés alatt tartják. Virginijus Papirtis ügyvéd szerint a rocksztár, akinek 14 napos előzetes fogva tartását múlt pénteken rendelték el, a börtönkórházban eltöltött néhány nap alatt letett öngyilkossági szándékáról. Cantat-t idegállapota miatt csak három nappal Marie Trintignant halála után tájékoztatták a színésznő elhunytáról - közölte az ügyvéd a BBC szerint.
Marie Trintignant augusztus 1-én, múlt pénteken halt meg 41 évesen, agyödéma következtében, több napi mély kómás állapot után egy párizsi kórházban. Szerdán lesz a temetése a francia fővárosban. Egy francia bírósági tisztviselő szerint a boncolás azt állapította meg, hogy halálát a fejére mért ütések okozták - jelentette a BBC. A színésznő és élettársa még július 27-re virradó éjjel féltékenységből összeverekedtek vilniusi szállodájukban, ekkor szenvedte el Marie Trintignant a végzetes fejsérülést. Trintignant édesanyja, Nadine irányításával forgatott filmet Colette francia írónő életéről Litvániában. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A fideszes város, ahol nemhogy a fürdő, de még a sportcsarnok sem épül meg

A fideszes város, ahol nemhogy a fürdő, de még a sportcsarnok sem épül meg

Ilyen még nem volt – egy nő irányítja az Air France légitársaságot

Ilyen még nem volt – egy nő irányítja az Air France légitársaságot

Megmosta Orbán Viktor egykori iskolatársának a fejét az ÁSZ

Megmosta Orbán Viktor egykori iskolatársának a fejét az ÁSZ

Hosszú Katinka: Két éve halálkozeli élmény volt a vb

Hosszú Katinka: Két éve halálkozeli élmény volt a vb

Méghogy túlóra... A világ egyik leggazdagabb embere szerint pont, hogy a kevesebb munka jelenti a jövőt

Méghogy túlóra... A világ egyik leggazdagabb embere szerint pont, hogy a kevesebb munka jelenti a jövőt

Először jelent meg a Népszava mellékleteként a Vasárnapi Hírek

Először jelent meg a Népszava mellékleteként a Vasárnapi Hírek