Amerikai katonák lőtték le vasárnap a Reuters brit hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket.

Frank Thorp, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének szóvivője a Reutersnak elismerte, hogy amerikai katonák lőtték le a palesztin származású operatőrt, mert azt hitték, hogy kézi páncéltörő gránátvető van nála. A 43 éves Mazen Dana azután ment a Bagdad nyugati külterületén fekvő Abu Garib börtönhöz, hogy az amerikai hadsereg vasárnap bejelentette, az épület ellen szombat este elkövetett aknatámadásban életét vesztette hat fogoly és 59-en megsebesültek.
Az általa készített felvételen látható, amint két amerikai harckocsi közelít felé, majd két lövés hallatszott és az operatőr a földre rogyott. Azonnal kórházba szállították, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Ken McClellan ezredes, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a szövetséges erőknek nyilvánvalóan nem célja újságírókra lőni. „Ha rálőttek, az azért volt, mert valami okból rosszul azonosították" – mondta az ezredes, aki aláhúzta, hogy Mazen Dana újságírói mivoltára csak az incidens után derült fény.
Mazen Dana négy gyermek apja volt, és több mint tíz éve dolgozott a Reutersnak. Halálával 17-re nőtt azoknak az újságíróknak illetve segítőtársaiknak a száma, akik a háború március 20-i kezdete óta meghaltak az arab országban. Két brit újságírót a háború első napjai óta eltűntként tartanak nyilván. Dana a Reuters második operatőre, aki Szaddám Huszein hatalmának megdöntése óta életét vesztette Irakban. A palesztin újságíró korábban a ciszjordániai Hebronban dolgozott, ottani munkájáért elnyerte a Nemzetközi Sajtószabadság díjat. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kiengedték a kórházból a Vuhanból hazatért magyarokat

Kiengedték a kórházból a Vuhanból hazatért magyarokat

Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest

Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest

A színpadon kellett újraéleszteni egy énekest egy Baranya megyei fesztiválon

A színpadon kellett újraéleszteni egy énekest egy Baranya megyei fesztiválon

Közel 4 százalékponttal csökkent egy év alatt az államadósság

Közel 4 százalékponttal csökkent egy év alatt az államadósság

Kivágatna egy erdőt a Tesla, a német bíróság most leállíttatta

Kivágatna egy erdőt a Tesla, a német bíróság most leállíttatta

Az OTP eladta szlovák leánybankját

Az OTP eladta szlovák leánybankját