Az al-Kaida vállalta a bagdadi ENSZ-központ elleni merényletet

Az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat vállalta a bagdadi ENSZ-központ elleni merényletet – jelentette hétfőn az al-Haját című arab újság internetes kiadása, arra hivatkozva, hogy birtokában van egy ilyen értelmű levélnek a másolata.

  • unknown unknown
Az al-Kaida vállalta a bagdadi ENSZ-központ elleni merényletet
A levelet az al-Kaida részegységeként ismert Abu Háfiz el-Maszri terrorcsoport írta alá. Az arab újság által ismertetett közlés szerint a terroristák azért hajtották végre a múlt hét keddjén a merényletet, hogy "megleckéztessék az ENSZ-et”, amely az iszlám ellen tevékenykedik, és csupán "az amerikai külügyminisztérium csúf arculatának megszépítésére szolgál" - idézi a dpa. A véres támadásban életét vesztette Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja, valamint legkevesebb 22 más személy. A terrorcsoport de Mellót "George Bush amerikai elnök barátjaként, valamint az amerikaiak első számú ENSZ-beli embereként" említi. A terroristák az al-Haját által ismertetett levelükben arra hivatkoznak, hogy a merénylők, vagyis "a muzulmán hit szent harcosai" támadásuk során arra törekedtek, hogy minél kevesebb ártatlan polgári személy halálát okozzák". (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.