„Az euró új szereplő a világgazdaságban és nem érdekel, hogy (dollárhoz viszonyított) árfolyama 1,09, 1,18, vagy 1,00” - közölte Prodi sajtóértekezletén. Az euró más fontos valutákhoz viszonyított árfolyama rekordmagasságba szökött az idén korábban, és ez visszavetette az eurózóna exportjának versenyképességét, valamint az exportőrök bevételeit éppen akkor, amikor a globális kereslet amúgy is gyenge volt. Az utóbbi hetekben viszont rohamosan gyengült, a múlt kedden négyhavi mélypontra esett a dollárhoz és öthavira a jenhez képest. Prodi elmondta azt is: a Bizottság szeretné, ha Svédország is csatlakozna az euróövezethez, de nem avatkoznak be az erről folyó belső vitákba. Svédországban szeptember 14-én tartanak népszavazást a csatlakozásról. (MTI)
Prodi: az euró helyzete fontosabb, mint az árfolyama
Az euró átváltási árfolyama kevésbé fontos, mint az a hely, amelyet kivívott a nemzetközi pénzügyi piacokon 1999-es bevezetése óta - jelentette ki Romano Prodi az Európai Bizottság elnöke, kedden Brüsszelben.
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Török Gábor a Tisza-kétharmad által megválasztott vezetőkről: Világos a mintázat
Az elemző szerint a Tisza „személyzeti politikája” más, mint a Fideszé volt.