Tetszett a cikk?

Medgyessy Péter levelet írt Adrian Nastase román kormányfőnek az aradi Szabadság-szoborcsoport ügyében, amelyben arra kéri a román kormányfőt, hogy "támogassa a romániai magyarságot szándékának megvalósításában".

"Az erdélyi magyarság számára az aradi Szabadság-szoborcsoport a nemzeti öntudat, a szülőföldhöz való kötődés, a közös magyar-román történelmi múlt, az országaink és népeink közötti megbékélés jelképe" - idézett a levélből Gál J. Zoltán kormányszóvivő. "A műemlék méltó helyére kerülésével a helyi magyarokban erősödhet az a tudat, hogy a romániai társadalomnak megbecsült és hasznos tagjai" - írta a miniszterelnök román kollégájának.
Hétfőn vált kétségessé, hogy fel lehet-e állítani október 5-én Aradon a 13 vértanú tábornok emlékét megörökítő Szabadság-szobrot, miután a helyi szakhatóság - formai okokra hivatkozva - leállította az emlékmű talapzatának építését. Ez azért volt meglepő fordulat, mert az előző csütörtökön Markó Béla, az RMDSZ elnöke személyesen tárgyalt Adrian Nastase miniszterelnökkel a Szabadság-szobor kérdéséről. Akkor úgy tűnt, semmi sem állja útját annak, hogy az emlékművet a tervezett időpontban, október 5-én felállítsák. Markó Béla a tanácskozás után csütörtökön közölte: továbbra sincs esély arra, hogy a következő napokban folytatódjanak az aradi vértanúk emlékét idéző Szabadság-szobor felállításának munkálatai. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!