Tetszett a cikk?

Alapos vizsgálatot és a vétkesek megbüntetését ígérte az orosz elnök a moszkvai Transvaal élményfürdő betontetejének leomlása után, miközben a hatóságok tervezési hibára vagy építési szabálysértésre gyanakodnak.

Vlagyimir Putyin hétfői közleményében részvétét nyilvánította a több mint két tucat halálos áldozat hozzátartozóinak. Előzőleg több orosz lap kétségbe vonta, hogy a vizsgálat feltárja a valódi vétkeseket. A végén majd kikiáltanak valakit bűnbaknak - feltételezte a Kommerszant.



Vlagyimir Jugyin moszkvai ügyészhelyettes úgy vélte, hogy a fürdőtragédiát konstrukciós hiányosságok vagy az építési normák megsértése okozhatta. Előzőleg Jurij Luzskov főpolgármester is hasonlóan vélekedett.



A vizsgálat első eredményei már e hét végén várhatók, de a végkövetkeztetések levonása hónapokig is eltarthat - jelezte az állami építési bizottság vezetője. Nyikolaj Kosman közölte, hogy felfüggesztették az Aquapark kupoláját tervező K cég működési engedélyét is. Ezt az építők, a török Kocak Ensaat cég és az orosz Szergej Kiszeljov és társai építészműhely esetében már vasárnap megtették.



Kosman szubjektív véleménye szerint a szerencsétlenséget az építmény szilárdságára és megbízhatóságára vonatkozó normák megsértése okozhatta. A vizsgálatba külföldi, köztük kanadai szakértőket is bevonhatnak - helyezte kilátásba.



Az orosz média a következő okokat latolgatta: a kupola geometriájának hibás tervezése, hibás összeszerelés, gyenge minőségű anyagok felhasználása, gyártási hiba a tartószerkezetek készítésében, tetőrepedés a külső és a belső hőmérséklet jelentős eltérése miatt, az üzemeltetési szabályok megsértése, párabeszivárgás a betontetőbe a szellőztetőrendszer rossz működése miatt, az átvételi ellenőrzés hiányosságai. Egy különös vélemény szerint a betontető leszakadását közvetlenül a hangos zene vibrálása válthatta ki.



Mindenesetre a Gazeta szerint a tragédia megint rávilágított: a jócskán korrumpált bürokrácia nem képes garantálni a polgárok biztonságát. A korrupció virágzik minden moszkvai építkezésen, akár az engedélyek beszerzéséről, akár egy betonfajtának egy olcsóbbal való kicseréléséről van szó - mondta egy városházi szakértő az Izvesztyijának. Moszkvában rohamtempóban építkeznek, s a kész épületeket nyomban eladják: az Aquapark alig másfél év alatt épült fel.



A Vedomosztyi tudni vélte, hogy a Transvaal-komplexum tavaly ősszel a főpolgármester feleségének tulajdonában lévő Inteko csoport ellenőrzése alá került. Ezt azonban Jelena Baturina tüstént határozottan cáfolta, jelezve, hogy az Inteko bíróság előtt fogja megvédeni becsületét és méltóságát - adta hírül az Interfax. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!