Tetszett a cikk?

Jóváhagyta Lettország új jobboldali kisebbségi kormányát kedden a rigai parlament, és ezzel véget vetett a balti államban hetek óta tartó politikai kötéltáncnak.

A 100 tagú törvényhozásban 89-en szavaztak, közülük 56 képviselő adta áldását a Zöldek és Földművesek Szövetségének vezetőjére, a kijelölt miniszterelnökre, Indulis Emsisre, ellene pedig 33-an szavaztak. Emsis mozgalma a Néppárttal és kereszténydemokrata Lettország Első Pártjával alakított kormányt a NATO-ba és az Európai Unióba hamarosan belépő Lettországban.



Az előző kormányfő, Einars Repse, az Új Idő párt elnöke február 5-én mondott le, mert a parlament leszavazta kabinetjét az oktatási törvény módosítását célzó csomagterv egyik elemével, a pedagógusok béremelésével kapcsolatban. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elkészült Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfala

Elkészült Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfala

Magyarok a koronavírus árnyékában: "Hátborzongatóan üres a környék"

Magyarok a koronavírus árnyékában: "Hátborzongatóan üres a környék"

Megemelik az FKF fizikai dolgozóinak a bérét

Megemelik az FKF fizikai dolgozóinak a bérét