Elefántcsontpart: összecsapások a biztonsági erők és a tüntetők között

Az elnök ellen a betiltás dacára demonstráló ellenzéki tüntetők közül 11-et lelőttek a biztonsági erők csütörtökön Abidjanban. Az ellenzéki forrásokra hivatkozó AFP hírügynökség legkevesebb 30 halottról beszél.

  • unknown

Az elefántcsontparti kormány előzőleg betiltott mindenfajta demonstrációt, és azzal vádolja az ellenzéki pártokat, hogy az ország északi részét ellenőrző lázadókkal államcsínyre készülnek. Szemtanúk szerint a csütörtöki demostráción részt vevő tömeget a rendőrség könnygázlövedékekkel és a levegőbe adott figyelmeztető lövésekkel próbálta feloszlatni. A kormányellenes tüntetés a kilenc hónapig tartó polgárháború tavalyi lezárta óta a legnagyobb szabású utcai megmozdulás. A szervezők célja, hogy rábírják Laurent Gbagbo elnököt a 2003-as békeegyezmény végrehajtására.





A tüntetők és rendőrök közti összecsapások főleg a peremkerületekben alakultak ki, s az áldozatok számát nehéz lenne pontosan megítélni – írja a MISNA hírügynökség. Délután az a hír is elterjedt, hogy a kormány felfüggesztette tevékenységét, ez azonban nem nyert megerősítést. Úgy tűnik, hogy a fővárosi székhellyel rendelkező rádióállomások adását is felfüggesztették – írja a MISNA. A hírügynökség azt is megemlíti: mindeddig elsősorban a tüntetés szervezői adtak ki közleményeket az áldozatok folyamatosan emelkedő számáról.





Elefántcsontpart 2002 szeptemberében süllyedt polgárháborúba a Gbagbo hatalmának megdöntésére indított puccskísérlet után. A konfliktust, amelyben ezreket mészároltak le, és több mint egymillióan váltak földönfutóvá, tavaly júliusban hivatalosan lezártnak nyilvánították, azonban az északi országrészt uraló lázadók és a kormánycsapatok közötti békétlenség miatt az egyezmény végrehajtása sikertelen maradt.





Jelenleg a környező nyugat-afrikai országok 1400 fős katonai kontingense és mintegy 4000 francia katona őrködik a béke felett, áprilisban pedig több mint 6 ezer ENSZ-katonát vezényelnek Elefántcsontpartra. (AFP, MTI, MISNA)

Hozzászólások