Fegyveres összecsapás alakult ki pénteken az észak-iraki Baakúbában Muktada asz-Szadr radikális síita vezető hívei és amerikai katonák között.

Szemtanúk szerint az amerikai csapatok elszállásolására szolgáló kormányzósági épületből és a helyi rendőrség körüli házakból füst száll fel. A városban lévő amerikai bázis közelében robbanások voltak hallhatók. A fegyveres összetűzés állítólag a pénteki ima után tört ki, amikor Szadr síita hívei és a velük szimpatizáló szunnita hívők az utcára vonultak tüntetni.



Tudósítók arról írnak, hogy Fallúdzsa és Abu-Garib települések között a gerillák átvették az összekötő autóút ellenőrzését, az utak mentén több száz iraki fegyveres tartózkodik. Az utóbbi település hírhedt börtöne körül szintén iraki fegyveresek gyülekeztek. Iraki források szerint csütörtök éjjel támadást is intéztek a börtön ellen, és 55 fegyencnek sikerült elmenekülnie.



A japán kormány szállítórepülőt küld az Irakban rekedt japán polgári személyek kimentésére. A közel hetven újságírót, civil szervezetek képviselőit és egyéb polgári személyeket Kuvait felé akarják elszállítani iraki területről - írja péntek délutáni kiadásában a Jomiuri Simbun japán napilap. A japán külügyminisztériumban és a védelmi minisztériumban nem kívánták kommentálni a hírt. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Konkurenciát csinált magának, rámehetett volna a cége, mégis világhírű lett

Konkurenciát csinált magának, rámehetett volna a cége, mégis világhírű lett

Az MTVA feljelentette Hadházyékat

Az MTVA feljelentette Hadházyékat

Liptai: Nem a tévézésnek fordítottam hátat, a TV2-s kötődésemet szüntettem meg

Liptai: Nem a tévézésnek fordítottam hátat, a TV2-s kötődésemet szüntettem meg

Betörtek Quentin Tarantinóhoz

Betörtek Quentin Tarantinóhoz

Amikor a hatalom inkább nyelt, mint tiltott: a Csirkefej legendái

Amikor a hatalom inkább nyelt, mint tiltott: a Csirkefej legendái

Nem leszünk rabszolgák! - Szegeden is tüntettek a kormány és a túlóratörvény ellen

Nem leszünk rabszolgák! - Szegeden is tüntettek a kormány és a túlóratörvény ellen