Franciaország: kitoloncoltak egy fundamentalista imámot

Az azonnali hatállyal kitoloncolt vallási vezető nyilvánosan hirdette, hogy a nők nem egyenrangúak a férfiakkal, és a Korán előírásai szerint tettlegesen is megfenyíthetők.

  • unknown unknown
Franciaország: kitoloncoltak egy fundamentalista imámot
Az algériai állampolgárságú Abdel-Káder Buzján imám a Lyon melletti Vénissieux mecsetében több ízben fejtette ki fundamentalista nézeteit. Legutóbb a Lyon Mag folyóiratban megjelent interjúban érvelt a többnejűség és a nők bántalmazásának joga mellett, valamint azt hangoztatta, hogy a Korán szerint mindez törvényes, és üdvös lenne, ha az egész világ a muzulmán hitet követné.



Az imámmal készült interjú közfelháborodást keltett, a vénissieux-i polgármester közleményben tudatta, hogy a köztársasági alapeszményekkel ellentétes nézetek nyilvános hirdetése miatt feljelentést tesz a vallási elöljáró ellen. Több társadalmi szervezet is élesen reagált a női méltóságot sértő állásfoglalás publikálása miatt.



Az igazságügy-miniszter keddi rádiónyilatkozatában jelezte, hogy jogi eljárást kezdeményez az ügyben. Dominique de Villepin belügyminiszter az általános felzúdulás nyomán kedden elrendelte az imám haladéktalan kitoloncolását. Döntésének bejelentésekor hangsúlyozta, a kormány a közrend védelmében nem tűrheti el az Emberi Jogok Deklarációjában megfogalmazott elvekkel ellentétes eszmék nyilvános terjesztését. (MTI)
Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.