Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke azután tette a bejelentést, hogy Brüsszelben tárgyalt Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel. A barcelonai folyamat az Európai Unió és a Földközi-tenger mentén fekvő országok együttműködését szabályozza.

Kadhafi sürgette az európai és amerikai nagyvállalatok a líbiai olaj- és gázkitermelő ipar fejlesztésébe irányuló befektetéseit is. Hangoztatta, hogy Líbia "a béke élharcosa" kíván lenni a világban, "híd Európa és Afrika között, a békesség és az együttműködés hídja". Felszólította a nyugati vezetőket: fogadják el Líbia békeharcosi felajánlkozását, "ne kényszerítsék vissza a múltba".



Tizenöt év óta a keddi a líbiai elnök első hivatalos látogatása volt az arab világon kívül. Kadhafi legutóbb 1989-ben járt Európában, amikor az el nem kötelezett országok belgrádi csúcsértekezletén vett részt.



Mostani látogatására olyan időszakban került sor, amikor Líbia belső viszonyaiban és külkapcsolataiban is fontos változások mennek végbe, és az ország igyekszik kitörni hosszúra nyúlt nemzetközi elszigeteltségéből. Líbia a közelmúltban lemondott a tömegpusztító fegyverek kifejlesztéséről és közölte, hogy be kíván kapcsolódni az úgynevezett barcelonai folyamatba. Ennek az a hosszú távú célja, hogy fejlessze az euromediterrán partneri viszonyt, 2010-re pedig szabadkereskedelmi övezetet hozzon létre az EU és az észak-afrikai, illetve közel-keleti térség országai között.



Kadhafi látogatása során terítékre kerültek az észak-afrikai országnak az Európai Unióhoz és tagországaihoz való viszonyának függőben levő, kényes kérdései is - közölték az Európai Bizottság illetékesei. A megbeszéléseken szóba került olyan problematikus esetek tisztázása is, mint a La Belle nevű berlini diszkóban 1986-ban líbiai ügynökök által elkövetett robbantásos merénylet ügye. Függőben van azoknak a Líbiában fogva tartott bolgár egészségügyi dolgozóknak régóta húzódó ügye is, akiket halálos ítélet fenyeget, mert a vádak szerint egy bengázi gyermekklinikán HIV-vírussal fertőzött vért adtak több száz betegnek.



Az Európai Unió egyik neve mellőzését kérő tisztségviselője elmondta: a líbiai vezető első látogatása az Európai Unió központjában, amelyet több hónapos előkészítő munka előzött meg, diplomáciai győzelmet jelent Prodinak, aki már évek óta próbálja Brüsszelbe csábítani Kadhafit. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kemény legény: 30 millió forint a legdrágább eladó hazai Hummer

Kemény legény: 30 millió forint a legdrágább eladó hazai Hummer

Révész Sándor: Vértanúk – csere!

Révész Sándor: Vértanúk – csere!

Megszépítette Budapestet az első igazi hó – fotók

Megszépítette Budapestet az első igazi hó – fotók

Fülke: Mi lesz Németországgal Merkel után?

Fülke: Mi lesz Németországgal Merkel után?

Csúnya zuhanás lett egy repülő autó teszteléséből – videó

Csúnya zuhanás lett egy repülő autó teszteléséből – videó

Mit kezdjen a szabálytalanul parkoló autóval a hókotró? - videó

Mit kezdjen a szabálytalanul parkoló autóval a hókotró? - videó