A Koszovóból mára csaknem teljesen elűzött szerbek ragaszkodása Koszovóhoz érzelmi: a tartomány számukra jelkép, vallásuk és kultúrájuk bölcsője. A szerbek szerint a második világháború végén többezer szerbet kényszerítettek az albán többségű települések elhagyására. A titói Jugoszláviában időlegesen sikerült a szőnyeg alá söpörni a szerb–albán ellentéteket, s az 1974-es alkotmány széles körű autonómiát adott a tartománynak. Tito halála után Jugoszlávia-szerte feltámadt a nacionalizmus, aminek az egyik első jele éppen a háborgó Koszovóban 1989-ben bevezetett szükségállapot, majd 1990 elején a hadsereg rendfenntartóinak a megjelenése volt.
© Dudás Szabolcs |
1999-ben - a NATO többhónapos katonai beavatkozását követően - Koszovóba NATO vezette nemzetközi békefenntartó erők (Kfor) alakulatok vonultak be, de a helyi szerb és roma lakosság üldözését nem sikerült megakadályozniuk. 2004 tavaszán 48 óra leforgása alatt 28 ember meghalt, közel 900 pedig megsebesült, amikor etnikai összetűzések robbantak ki Koszovóban. Az események megmutatták, hogy az ENSZ rendezési tervében felvázolt stabil, soknemzetiségű és demokratikus Koszovó egyelőre csak álom.
2008. február 17-én Koszovó - többéves sikertelen tárgyalási sorozat után - egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. Ezt Szerbia és Oroszország élesen elítélte, Spanyolország nem támogatta, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Ausztria azonnal elismerte.