szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Halálra ítélte egy amerikai katonai bíróság csütörtökön Hasan Akbar őrmestert, aki az iraki invázió első napjaiban Kuvaitban kézigránáttal támadt saját bajtársaira és megölt két tisztet.

A bíróság szerint a 34 éves amerikai muzulmán katonát vallási gyűlölet sarkallta tettének elkövetésére. Hasan Akbar 2003 tavaszán a 101. légi szállítású  hadosztály kuvaiti táborában 3 kézigránátot gurított bajtársai sátraiba, majd a robbanásokat követő zűrzavarban tüzet nyitott rájuk. Két tiszt - egy százados és egy ezredes - életét vesztette, 14  katona pedig megsebesült.

A katonai főügyész szerint Akbar gyűlölettől vezérelve gyilkolt. Bajtársaira azért támadt rá, mert muzulmán hittársai ellen készültek hadba vonulni. Emlékeztetett Akbar 1997 évi naplóbejegyzésére, amely szerint "élete addig nem lesz teljes, amíg Amerikát el nem pusztítják".

A hadsereg pszichológusa szerint Akbar jogilag beszámítható és tisztában volt tettének a következményeivel, az ügyvédek viszont arra hivatkoztak, hogy védencük bizonyos fokú a paranoiában és a skizofréniában szenved. 

A vádlott az ítélethozatal előtt bocsánatot kért tettéért, amelyet szavai szerint azért követett el, mert úgy érezte, hogy élete veszélyben van és nincs más választása. Az ítéletet automatikusan megfellebbezik. Megerősítése esetén az elítéltet méreginjekcióval fogják kivégezni. A fekete bőrű Akbar a vietnami háború óta az első katona, akit azért állítottak bíróság elé, mert háborúban saját bajtársai életét oltotta ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Amerikai katonaorvosok részt vettek a kínzásokban?

Az amerikai hadsereg orvosai megsértették a hadifoglyok kínzását tiltó Genfi Konvenciót azzal, hogy segítettek a titokszolgálat tisztjeiknek a vallatások kitervelésében, sőt, talán részt is vettek kínzásokban - állítja a New England Journal of Medicine.

Világ

Újabb fogolykínzó katonanő ellen emeltek vádat

Megan Ambuhl ellen augusztus 11-én emeltek hivatalosan vádat beosztottjai sérelmére elkövetett bántalmazás, illetve a foglyokkal elkövetett "szemérmetlen tettek" miatt - közölte az amerikai hadsereg.

Világ

Sebesültet lőtt agyon egy amerikai katona Irakban

Az amerikai szárazföldi haderő emberölés miatt vádat emel egy amerikai katona ellen, aki egy súlyos sebesültet lőtt agyon Irakban - jelentette be a védelmi minisztérium. Közben volt magas rangú tisztek élesen bírálták Busht, elhibázottnak nevezve az iraki háborút.