szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az FC Liverpool kedd este 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így húsz évvel a Heysel-tragédia után ismét döntőt játszhat a legrangosabb európai kupasorozatban.

José Mourinho. Csa-
patának belengettek
© AP
"Iszonyatosan megdolgoztunk ezért a sikerért, hiszen a Chelsea a világ egyik legjobb csapata. A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy Anglia legjobb szurkolótábora áll mögöttünk, de tévedtem, hiszen kétségtelen, hogy egész Európában nincs még egy ilyen közönség" – nyilatkozta a találkozó után Rafael Benitez, a hazaiak spanyol mestere.

José Mourinho, a londoniak portugál mestere Roman Slysko partjelzőt okolta: "A gólt az asszisztens szerezte. Egy ilyen kiélezett szituációban csak akkor kellene dönteni, ha száz százalékig biztos benne, hogy a labda áthaladt a gólvonalon" – mondta a tréner. A nem túl önkritikus vélekedésével szemben a szakértők egybehangzó véleménye az, hogy a gól előtti szituációban Cech kapusnak piros lapot kellett volna kapni, mert büntetőt érő szituációban szabálytalankodott Barossal szemben.

"Úgy érzem, a legjobb csapat búcsúzott, de ilyen a futball. Szívből remélem, hogy ezek után a Liverpool nyeri meg a sorozatot" – tette hozzá Mourinho.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Eltiltották a Chelsea vezetőedzőjét

Jose Mourinho, a Chelsea vezetőedzője két Bajnokok Ligája-mérkőzésre szóló eltiltást és 20 ezer frankos (3,2 millió forint) pénzbüntetést kapott, míg klubja 75 000 svájci frankot (12 millió forint) köteles fizetni, mert a tréner részrehajlással vádolta meg Anders Frisk játékvezetőt az FC Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő első találkozóját követően - így döntött az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.

MTI Világ

Verekedés a Juve-Liverpool meccs előtt

Kisebb fejsérüléseket szenvedett az FC Liverpool egyik szurkolója, miután kedd éjszaka a Juventus drukkerei megverték egy torinói bárban. Az angol fiatalember lehetséges támadói közül nyolc személyt már kihallgatott a rendőrség.

MTI Világ

Kiesett a Chelsea az angol kupából

Nagy meglepetés az FA Kupa nyolcaddöntőjében: a bajnoki listavezető Chelsea 1-0-ás vereséget szenvedett a Newcastle United vendégeként.

hvg.hu Ők mondták

José Mourinho

"A család fontosabb, mint a labdarúgás. Ne törődjenek a focival, ne aggódjanak amiatt, hogy a Chelsea első, második, harmadik vagy rosszabb helyen zár! Ne foglalkozzanak azzal, hogy győzünk vagy veszítünk! Foglalkozzanak azokkal az emberekkel, akiket szeretnek, a világgal, a békével! Ezek sokkal fontosabbak a labdarúgásnál."

hvg.hu Világ

Bajnok a Chelsea és a Bayern!

Az első oszályú angol labdarúgó bajnokságot a Chelsea nyerte azután, hogy Lampard két góljával legyőzte a Bolton Wanderers csapatát, s már behozhatatlan az előnye az üldözők előtt. Ugyan ezt mondhatja el a német sztárklub, a Bayern München is, amely a Kaiserslauternt gázolta le idegenben, s gyűjtötte be az aranyéremhez hiányzó pontokat.

MTI Világ

Egymillió fontos fizetésemelés Mourinhónak

Az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas, Bajnokok Ligája-negyeddöntős Chelsea vezetői szerződéshosszabbítást és évi egymillió fonttal magasabb fizetést ajánlottak Jose Mourinho vezetőedzőnek.