"Nem titok, hogy soha nem voltunk olyan labdaművészek, mint a brazilok. De az, hogy több ország csapata most már kondicionálisan is előbbre jár, mint mi, az szokatlan és egyben elgondolkodtató" - mondta az 59 éves szakember. A jövő évi világbajnokság szervezőbizottságának vezetője ugyanakkor úgy véli, hogy a hazai tornán a válogatott - csakúgy, mint 2002-ben - eljut majd a döntőig. "A legszebb az lenne, ha ismét a brazilokkal csaphatnánk össze" - jelentette ki. A három évvel ezelőtti vb döntőjében a dél-amerikaiak 2-0-ra nyertek a németek ellen.
A német futballisták erőnlétét kritizálja Beckenbauer
Franz Beckenbauer szerint a német labdarúgók erőnléte manapság már nem olyan kiemelkedő, mint régebben.

Meghosszabbították a határidőt, még egy hétig lehet ajánlatot tenni a Dunaferr utódcégére
Augusztus 5-ig várják a pályázatokat a Dunaferr-utódcég működőképes eszközeire, amelyekért valamivel több, mint 14 milliárdot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak.
A második évben 5,4 millió eurót hozott Velencének a turisták belépője
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.