Raffarin és Chirac. Lelépés kényszer © AP

A francia elnök Dominique de Villepin eddigi belügyminisztert nevezte ki új miniszterelnökké - jelentette be kedden délben Párizsban az elnöki hivatal. Villepin az iraki háború alatt az ország külügyminisztere volt.

Raffarin a lemondását két nappal a franciaországi népszavazás után nyújtotta be, amelyen a francia választópolgárok többsége elutasította az Európai Unió alkotmányát. Raffarin három éven át állt a párizsi kormány élén.

A BBC weboldala szerint Raffarin azt nyilatkozta a televízióban, hogy lemondása független a hétvégi népszavazástól. Mint mondta, megpróbált támogatást szerezni reformterveihez, ám érezte, a francia polgárok nem fogadják el elképzeléseit. Egyúttal kijelentette, minden segítséget megad utódjának, Villepinnek.

Friss lendület

Az 51 éves Villepin feladata lesz "friss lendületet adni" a francia kormány politikájának, ahogyan azt Jacques Chirac köztársasági elnök vasárnap este, az európai alkotmány elutasításával végződő népszavazás utáni televíziós nyilatkozatában megígérte. Villepin kabinetje összetételéről sem ő, sem pedig Chirac nem nyilatkozott egyelőre, de egy francia képviselő a France-Info rádiónak máris elárulta, hogy a belügyi tárcát az a Nicolas Sarkozy kapja meg, aki szintén a kormányfői tisztség várományosa volt, és korábban már vezette a belügyminisztériumot. A kormány névsorát a tervek szerint szerdán hozzák nyilvánosságra. Egyes politikai elemzők a korábbiakhoz képest karcsúbb kabinetet várnak.

Az arisztokrata származású Dominique de Villepin Rabatban született 1953. november 14-én. Irodalmi és jogi végzettsége után politikai tudományokból szerzett diplomát a francia elitképzőben, az ENA-n. A francia külügyminisztériumban közel-keleti tanácsadóként kezdte pályafutását 1984 és 1987 között, majd 1989-ig Franciaország washingtoni nagykövetségének sajtóattaséja volt. 1995 és 2002 között, Chirac első elnöksége idején az államfő legközelebbi munkatársának számított mint az elnöki hivatal főtitkára, majd 2002-ben külügyminiszter lett. Villepin íróként is ismert: történelmi munkát publikált a napóleoni korról, és versei is megjelentek.

Öt kihívás vár Dominique de Villepin új francia kormányfőre, miután a francia választók elutasították a vasárnapi népszavazáson az európai alkotmányt.

Munkahelyek:

A francia munkanélküliségi ráta 10,2 százalékos, több mint öt év óta a legmagasabb. A választók egyik legfőbb aggodalma a munkanélküliség. A vasárnapi népszavazáson nemmel voksolók csaknem fele egy közvélemény-kutatás szerint a még magasabb munkanélküliségtől érzett félelemmel indokolta a döntést.

Európai Unió:

Az EU-alkotmányra kimondott francia "nem" válságot idézett elő a 25-tagú blokkban. Az alapító tag Franciaországnak be kell bizonyítani, hogy továbbra is előremozdító erő a közösségben, ugyanakkor figyelembe kell vennie a francia választóknak az unióval kapcsolatos aggodalmait.

Gazdasági növekedés:

A francia gazdaság a vártnál kisebb mértékben, 0,2 százalékkal növekedett 2005. első negyedévében. A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) májusi becslései szerint a francia gazdaságtól 1,4 százalékos növekedés várható, jóval kevesebb, mint a kormány által előre jelzett 2-2,5 százalék.

Deficit/kiadások:

Franciaország ígéretet tett arra, hogy költségvetési deficitjét 2005-ben az EU által meghatározott kereten belülire, a bruttó hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá szorítja. A kormány e célból tett takarékossági intézkedései hozzájárultak ahhoz az elégedetlenséghez, amely az EU-alkotmány elvetéséhez vezetett. A problémát fokozza, hogy Chirac 2002-es újraválasztási kampánya során megígérte: 2007-ig harmadára csökkenti a személyi jövedelemadókat, eddig azonban mindössze 10 százalékos adócsökkentés történt.

Reformok:

Gazdasági szakemberek szerint a reformok képezik a francia gazdaság dinamizálásának kulcsát. De a kormány széles körű tüntetésekkel találta magát szembe, amikor enyhített a 35 órás munkahét szabályain, és ugyancsak nagyobb megmozdulások fogadták az állami nyugdíjrendszer felülvizsgálatát. Népszerűtlen továbbá a szakszervezetek szemében az olyan állami csoportok tervezett privatizációja, mint az EdF energiaipari óriáscég.