Politikai vitába torkollt Németországban a dízelautók légszennyezése, miután kiderült, hogy számos város nem teljesíti az EU legújabb, igen szigorú levegőminőségi követelményeit. Felmérések szerint a légszennyezettségért felerészben a németországi utakon futó mintegy 12 millió dízelmeghajtású gépjármű a felelős. Pedig Németország a piszkos tizenkettőnek nevezett európai országok sorában csak a középmezőnyben található, az újonnan eladott autók 44 százaléka dízel, míg több helyen az 50 százalékot is meghaladja. Az emelkedő olajárak kivédésére néhány évvel ezelőtt több nyugat-európai kormány - így a német, a francia és az olasz is - ártámogatással ösztönözte a hatékonyabb és csendesebb motorhangot eredményező dízel üzemanyag használatát, aminek nyomán meglódult a dízelautók iránti kereslet. A technológiai fejlesztések ellenére azonban a dízelautók környezetszennyezőnek bizonyultak, és a gyártókra mind nagyobb nyomás nehezedett, hogy a káros égéstermékek levegőbe jutásának mérséklése érdekében külön dízelszűrőt építsenek be. Ez azonban igen költséges: egy-egy kocsi esetében akár ezer euró is lehet. A környezetvédő és az üzleti körök nyomására a német kormány a napokban ígéretet tett arra, hogy támogatja a szűrők beépítését. A végső megoldás azonban szakértők szerint az európai gyártók által eddig kevéssé pártolt, a japán cégeknél viszont egyre elterjedtebb hibrid meghajtású járművek arányának növelése.
HVG |