szerző:
MTI

Magyar kincsvadászokat tartóztattak le Spanyolországban, miután a hajójukon katonai fegyvereket és régészeti leleteket találtak - jelentette a csendőrségre hivatkozva a Diario de Cádiz napilap internetes változata pénteken.

A beszámoló szerint M-16 mintájú amerikai gépkarabélyokat, géppisztolyokat, pisztolyokat fedeztek fel a hatóságok a hajón egy páncélszekrényben, szerdán. Két magyar és egy amerikai állampolgárt letartóztattak, a hajó amerikai tulajdonosát pedig még keresik.

A vizsgálatok során régészeti leleteket: XVII. és XIII. századi ágyúgolyókat, három kőből készült római kori horgonyt, amforák darabjait, és egy a trafalgari csata idején használt lőszeresládát is találtak a hajón. A csendőrség olyan dokumentációra is bukkant, amely a lehetséges archeológiai lelőhelyek felől adott útmutatást.

A hajón, amely tavaly október óta horgonyzott a cádizi kikötőben, laboratórium volt berendezve, s egy kis, személyzet nélkül működő tengeralattjáró is tartozott a kincsvadászok felszereléséhez. A letartóztatottakat Madridba vitték kihallgatásra.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kult

Magyarországi műkincsek Oroszországban

Nagy érdeklődés kíséri a Moszkvától keletre fekvő Nyizsnyij Novgorodban azt a napokban nyílt kiállítást, amely a második világháború idején szovjet kézre került legértékesebb magyarországi eredetű műkincseket tárja a látogatók elé.

Itthon

Tízmilliós jutalom a Seuso-kincsek titkos perében

Továbbra is tízmillió forintot kap az, aki a magyar államot információval segíti a Seuso-kincsek ügyében indítandó újabb nemzetközi perben. Kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon teljes titokban tárgyaltak az ügyben.

Olyan ígéretes A tanár második évada, mint egy oktatási reform

Olyan ígéretes A tanár második évada, mint egy oktatási reform

Görkorit csináltak ebből a mobilból, hogy teszteljék, mennyire törésálló  – videó

Görkorit csináltak ebből a mobilból, hogy teszteljék, mennyire törésálló – videó

Egyre többen tartoznak a NAV-nak

Egyre többen tartoznak a NAV-nak

Elhunyt Az Argo-akció filmet ihlető CIA-ügynök

Elhunyt Az Argo-akció filmet ihlető CIA-ügynök

Vádat emeltek a gazda ellen, aki nyakon szúrta a bepiszkító kiskutyáját

Vádat emeltek a gazda ellen, aki nyakon szúrta a bepiszkító kiskutyáját

Most rögtön elszégyellheti magát mindenki, aki beszólt Vajna Tímeának

Most rögtön elszégyellheti magát mindenki, aki beszólt Vajna Tímeának