A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 88 halálos áldozata és 350 sérültje van a manilai stadion mellett szombaton kitört tömegpániknak.
A rendőrség közlése szerint ötven ember a helyszínen vesztette életét, a többiek a kórházba szállítást követően haltak bele sérüléseikbe. A kórházak zsúfolásig tele vannak sebesültekkel, még a parkolókban is helyeztek el sérülteket.
A Manila egyik külvárosában, Pasigban álló sportlétesítmény körül harmincezer fős tömeg tolongott, az emberek egy televíziós show-műsorra akartak bejutni a stadionba. A tömeg egyszerre elindult a kapuk felé, abban a hiszemben, hogy azokat kinyitották, hirtelen pánik tört ki, s az elöl lévők közül 88 embert halálra tapostak. Egy túlélő szerint a szervezők félig kinyitották, majd újra becsukták a kapukat.
Az izgalomnak az volt az oka, hogy a tombolajátékon részt vevő sorsjegyeket a kapuknál lehetett átvenni, így mindenki a lehető leghamarabb szeretett volna hozzájutni a sorsjegyhez - mondta el az egyik túlélő. A hátul lévők még akkor is nyomták előre a tömeget, amikor már sokan a földön feküdtek. A show-műsort a katasztrófa miatt lemondták.
A rendőrség illetékesei, valamint Pasig kerület polgármestere cáfolta azokat a korábbi értesüléseket, miszerint a pánikot az okozta volna, hogy valaki kiáltozni kezdett: pokolgép van a közelben.
Sok halott esetében vidékről érkezett idősebb nőről van szó. A kórházban ápolt sérülteket Glorian Macapagal Arroyo, az ország elnöke is meglátogatta, Noli di Castro alelnök pedig a helyszínen irányította a mentési munkálatokat. A Fülöp-szigeteki vöröskereszt helyi vezetője a szervezőket tette felelőssé a tragédiáért.
Az ABS-CBN televízió vetélkedőkkel elegyített szokásos show-műsora rendkívül népszerű a Fülöp-szigeteken, mert értékes nyereményeket, így gépkocsikat is kisorsolnak. Sokan már két nappal korábban kezdtek gyülekezni a stadionnál, hogy sorsjegyhez jussanak.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.