Milorad Dodik boszniai szerb ellenzéki vezető alakíthat kormányt

Milorad Dodik ellenzéki pártvezetőt bízta meg kormányalakítással Dragan Cavic, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke.

  • MTI MTI
Milorad Dodik boszniai szerb ellenzéki vezető alakíthat kormányt
Vasárnapi belgrádi híradások szerint Cavic egy nappal az alkotmányban megszabott határidő lejárta előtt bízta meg kormányalakítással a mérsékelt Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnökét.

Pero Bukeljovic kormánya január 26-án bukott meg a Dodikék által kezdeményezett bizalmi szavazáson. A nacionalista Szerb Demokrata Párt (SDS) vezette kormány bukása várható volt, mivel előzőleg kilépett a kormányból a középutas Demokratikus Haladás Pártja  (PDP), mert elégedetlen volt a kabinet teljesítményével, a lassan zajló reformokkal, miközben  korrupciós botrányok tarkították privatizációs folyamatot. 

A Bukeljovic-kormány bukása után Milorad Dodik rögtön bejelentette, hogy pártja kész átvenni a hatalmat, és amennyiben ez megtörténik, hadat üzen a szervezett bűnözésnek és a korrupciónak, és új gazdasági programot indít. Dodik mögé felsorakozott a PDP, illetve több kisebb párt, közöttük a nemzeti alapon szerveződő bosnyák és horvát párt is, ami összesen 42 fős többséget jelentene a 83 fős parlamentben.

Dodik azonnal megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat, negyven nap áll rendelkezésre. Amennyiben a parlament megválasztja kormányfőnek a mérsékelt politikust, ez lesz a második mandátuma a kormány élén. A 47 éves Milorad Dodik 1998-2001 között volt az RS miniszterelnöke. A 2002-ben tartott választás óta a Dodik-kormány lenne a harmadik a boszniai Szerb Köztársaságban.