szerző:
MTI

További tárgyalásokkal egy új cseh kormány felállításáról, nem pedig előre hozott választással szeretné megoldani a júniusi választás után kialakult csehországi belpolitikai patthelyzetet a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).

Jirí Paroubek pártelnök és volt kormányfő négyféle elképzelést terjesztett Václav Klaus államfő elé: szociáldemokrata-polgári demokrata nagykoalíció, szociáldemokrata-zöld-kereszténydemokrata koalíció ad hoc parlamenti támogatással, kisebbségi szociáldemokrata kormány, illetve szakértői kormány.

„Meggyőződésünk, hogy az elképzelésekről már a szenátusi választás 2. fordulójának másnapján haladéktalanul tárgyalni kell. Úgy véljük, hogy néhány héten belül működőképes kormánya lehet az országnak” - jelentette ki Paroubek azt követően, hogy pártja küldöttsége egyórás megbeszélést folytatott az államfővel a Hradzsinban.

A szociáldemokraták előtt az államfő már megbeszélést folytatott a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárttal (KDU-CSL) és a júniusi választáson győztes Polgári Demokratikus Párttal (ODS). Az ODS egyértelműen a jövő évi előre hozott választás mellett van. A KDU-CSL ezt szintén támogatja, de nem utasítja el a további tárgyalásokat sem egy új kormányról.

A következő napokban Klaus a zöldekkel és a kommunistákkal is megvitatja a helyzetet. A Zöldek Pártja (SZ) egyértelműen az előre hozott voksolás mellett van, míg Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) az új választást nem zárja ki, de felhívja a figyelmet arra, hogy a cseh alkotmány három kormányalakítási kísérletet feltételez, s csak azok kudarca után kell feloszlatni a parlamentet és kiírni az új választást. Eddig csak Mirek Topolánek, ODS pártelnök kísérlete vallott kudarcot.

A polgári demokraták mindenképpen szeretnék megakadályozni, hogy Paroubek, a második helyen végzett párt elnöke is kormányalakítási kísérletet kapjon. A szociáldemokraták viszont úgy vélik, hogy ez a lehetőség jár nekik.

Klaus és Paroubek között a múlt hét végén éles szóváltásra került sor, miután az államfő kijelentette: csak olyan megoldást ismer el, amely a pártok megállapodásán alapszik, s nem azon, hogy valamelyik oldalnak sikerül átcsábítani egy-vagy két képviselőt a másiktól, s így szerez többséget a képviselőházban.

A csehországi belpolitikai patthelyzet a júniusi választás eredménye alapján jött létre, mert a 200 tagú képviselőházban a jobboldalnak és a baloldalnak is egyaránt 100-100 mandátuma van, így az egyik sem tudja leszavazni a másikat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Lemond a cseh kormányfő

Mirek Topolánek cseh kormányfő szerdán benyújtja lemondását az államfőnek, s Václav Klaus ezt követően kezdi meg újabb konzultációt a parlamenti pártokkal az új cseh kabinetről.

Radar360: Fideszes győzelem Győrben, meghalt Kobe Bryant

Radar360: Fideszes győzelem Győrben, meghalt Kobe Bryant

Marabu Féknyúz: Még hogy válságban a súlyemelés!

Marabu Féknyúz: Még hogy válságban a súlyemelés!

Lezuhant egy Boeing utasszállító Afganisztánban

Lezuhant egy Boeing utasszállító Afganisztánban

Újabb koronavírusos beteget találtak az USA-ban

Újabb koronavírusos beteget találtak az USA-ban

Gigarazziát tartottak a bulinegyedben - videó

Gigarazziát tartottak a bulinegyedben - videó

Brüsszel miatt fontolgathatja a kormány a fizetések megpiszkálását

Brüsszel miatt fontolgathatja a kormány a fizetések megpiszkálását