szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hivatalban lévő Georgi Parvanov vezet a bolgár elnökválasztás második fordulójában az első, nem hivatalos részeredmény szerint.

A szavazás állásáról egy kereskedelmi rádióállomás, a Darik számolt be. A választók megkérdezésén alapuló felmérésre hivatkozó közlés szerint a szavazatok 76,8 százalékával vezet Parvanov, vetélytársa, Volen Sziderov 23,2 százalékon áll.
    
Mivel Bulgáriában kampánycsend van érvényben, a rádió az adatokat egy slágerfesztivál szavazásának állásaként jelentette be.
    
A mintegy 6,4 millió választópolgár helyi idő szerint reggel hat órától este hét (közép-európai idő szerint 18) óráig adhatja le szavazatát. Az első hivatalos részeredmények vasárnap éjszaka várhatóak.
    
Az előzetes közvélemény-kutatások eredményei azt mutatták, hogy Parvanov vélhetően magabiztos győzelmet arat Sziderov, a nacionalista Ataka (Roham) párt jelöltje felett. Az Európa-barát nézeteiről ismert Parvanov az első fordulóban messze maga mögé utasította az uniós csatlakozást ellenző mostani vetélytársát, de második fordulóra volt szükség, mert az első fordulóban a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Jóváhagyták Románia és Bulgária csatlakozását

Az Európai Bizottság elfogadta végső jelentését Románia és Bulgária EU-csatlakozásáról, s ennek végkövetkeztetése: mindkét ország 2007. január 1-jétől megkaphatja az EU-tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket - jelentette be kedden délután Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke.