Nixont követte © AP |
Ford 1976 őszén alulmaradt a demokratapárti jelölttel, Jimmy Carterrel szemben, de azután is aktívan részt vett a politikai életben. Utóda, Carter ezekkel a szavakkal fejezte ki elismerését: "Mind a magam, mind a nemzet nevében szeretném megköszönni Gerald Fordnak mindazt, amit országunk sebeinek begyógyításáért tett".
2000-ben kisebb agyvérzésen esett át. Idén januárban tüdőgyulladással kezelték, majd augusztusban a szív vérellátását javító műtétet, angioplasztiát hajtottak végre rajta, négy nappal azután, hogy szívritmusszabályozót kapott.
"Az amerikai nép mindig csodálattal fog emlékezni Gerald Fordra a szolgálat iránti elkötelezettsége, jelleme és kormányának dicséretes vezetése miatt. Ford elnök nagy amerikai volt, aki sok évig odaadóan szolgálta országunkat. Nyugodtságával, tisztességével, józanságával és kiváló ösztöneivel Ford elnök segített begyógyítani a haza sebeit, és helyreállítani a közbizalmat az elnöki tisztségben" - írta George Bush crawfordi birtokán kelt közleményében.