Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Japán lapértesülés szerint augusztus 30-31-én ülnek össze Japán és Észak-Korea képviselői, hogy folytassák a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról folyó egyeztetéseket.
A Mainicsi Simbun című napilap vasárnap azt írta, hogy a munkacsoport Mongólia fővárosában, Ulánbátorban tartja második találkozóját. Az első, márciusban Hanoiban megrendezett tárgyalás kudarcba fulladt, mivel a két ország nem tudott dűlőre jutni az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok ügyében. Észak-Korea már 2002-ben elismerte, hogy az 1970-es és 80-as években tizenhárom japán állampolgárt elrabolt, hogy észak-koreai kémeket tanítsanak japán nyelvre, illetve megismertessék velük a japán kultúrát.
Phenjan akkor közölte, hogy a tizenhárom japánból időközben nyolc meghalt, a maradék ötöt pedig hazaengedte Japánba. Tokió viszont azt állítja, hogy több japánt raboltak el, és minden egyes eset kivizsgálását követeli. Phenjan lezártnak tekinti a vitát, s nem hajlandó tárgyalni erről, noha Tokió többször is kijelentette, hogy mindaddig nem nyújt gazdasági és energetikai segítséget Észak-Koreának, amíg nem lesz előrelépés ebben a kérdésben.
Phenjan válaszul az atomprogramjáról folyó hatoldalú tárgyalások akadályozásával vádoltja Japánt, és javasolta, hogy zárják ki a szigetországot a tárgyalófelek közül. Kim Kje Gvan észak-koreai és Szasze Kenicsiro japán főtárgyaló a múlt hónapban Pekingben négyszemközti megbeszélést folytatott. Ennek tartalmát nem fedték fel, majd Kim azzal vádolta a japán diplomatát, hogy politikai válságot akar előidézni. Japán és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.