Ok nélkül gyilkoltak lengyel katonák afgán civileket

Lengyel katonák lőttek augusztusban egy afgán falut, és megöltek hat polgári személyt, köztük nőket és gyerekeket, további hármat pedig súlyosan megsebeztek, holott semmilyen közvetlen veszély nem fenyegette őket - közölte szerdán a lengyelországi Poznan katonai államügyészségének szóvivője.

  • MTI MTI
Ok nélkül gyilkoltak lengyel katonák afgán civileket
A katonai ügyészség  a civil lakosság háborús idők alatti védelméről kötött hágai és a genfi egyezmény megsértésével vádolja a szóban forgó katonákat. Hat katona esetében életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását készül indítványozni, a hetedik esetében 25 évi börtönbüntetést. Az ügyészség indítványára a katonai bíróság elrendelte az ügyben érintett hét katona letartóztatását.

Augusztus 16-án történt a szóban forgó véres eset, két nappal azután, hogy egy lengyel katona meghalt Afganisztánban. (Ő volt az első lengyel áldozat az afganisztáni háborúban.) A háborútól dúlt ázsiai országban szolgálatot teljesítő nemzetközi biztonsági erők (ISAF) akkori sajtóközleménye szerint a (Nyugat-barát kabuli kormány és a nemzetközi katonai jelenlét ellen harcoló, iszlamista) tálibok fegyveresei támadták meg a kelet-afganisztáni bevetésükről visszatérő lengyel katonákat. A lengyelek viszonozták a tüzet, s a civilek e tűzharc véletlen áldozataiként haltak meg az akkori ISAF-közlemény szerint.

Csakhogy a hét lengyel katona bevallotta lengyelországi kihallgatásán, hogy ez nem igaz, csak kitalálták ezt a verziót az ottani katonai hatóságok számára. Valójában nem érte őket semmilyen támadás, nem fenyegette őket semmilyen közvetlen veszély - áll a lengyel államügyészség szerdai közleményében. Lengyelország jelenleg 1200 katonával vesz részt a NATO vezette ISAF-erőkben.