Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára közölte, hogy a tagállamoknak több katonát, illetve az afgán hadsereg számára több kiképzőt kellene küldeniük Afganisztánba. Egyben hangsúlyozta: a szövetség azon van, hogy a jövőben a hadműveleteknek ne legyenek polgári áldozataik. Egyre több tálib lép érintkezésbe velünk Afganisztánból és Pakisztánból - mondta sajtóértekezletén Hamid Karzai, afgán elnök.
NATO-parancsnokok figyelmeztettek, hogy a tálibok korántsem alkotnak egységes csoportot; míg egyes vezetők tárgyalni akarnak, ők korántsem az egész iszlamista mozgalom nevében beszélnek. Ugyanakkor hasznosnak találják a mérsékeltebbek meggyőzését és a lázadók megosztását.
Karzai hangsúlyozta, hogy csak azokkal a tálibokkal hajlandók tárgyalni, akik nem csatlakoztak az al-Kaidához vagy más terrorista hálózathoz.
A NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) máris gondokkal küzd az elégtelen csapatlétszám, valamint amiatt, hogy egyes tagországok korlátozzák katonáik elhelyezését és bevetésének mikéntjét. De Hoop Scheffer leszögezte: a NATO azon van, hogy a jövőben elkerüljék a polgári áldozatokat. A főtitkár Louise Arbournak, az ENSZ emberi jogi főbiztosának keddi bírálatára reagált, amely szerint a NATO-t aggasztóan nagy számú civil haláláért terheli felelősség Afganisztánban. Jaap de Hoop Scheffer, akit afganisztáni látogatására elkísért John Craddock vezérezredes, a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Legfelső Parancsnokságának parancsnoka (SACEUR), több tartományi újjáépítési csoportot is felkeres az ázsiai országban.