Don McKinnon az ugandai fővárosban tartott sajtóértekezletén emlékeztetett, hogy az 53 országot tömörítő nemzetközi szervezet e hét csütörtökéig adott határidőt Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek a november elején bevezetett rendkívüli állapot feloldására. Mivel ez nem történt meg, a szervezet miniszteri akciócsoportja meghozta a döntést az ázsiai ország tagságának felfüggesztéséről. A lépés alig néhány órával azt megelőzően született, hogy az ugandai fővárosban pénteken megkezdődik a Nemzetközösség állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete.
A pakisztáni külügyminisztérium korábban bejelentette, hogy Mohammed Mian Szumro ügyvivő miniszterelnök még kedden telefonon beszélt Gordon Brown brit kormányfővel, és a döntés "kisebb halasztását" kérte a szervezettől. Az ügyvivő pakisztáni kormányfő brit kollégájának kifejtette, hogy nem lenne szerencsés, ha a Nemzetközösség elsietett döntést hozna a pakisztáni tagságról, és szorgalmazta, hogy a szervezet küldjön delegációt az országba, tájékozódni a helyzetről.
A Nemzetközösség felfüggesztette Pakisztán tagságát
A Nemzetközösség felfüggesztette Pakisztán tagságát - jelentette be csütörtök este a szervezet főtitkára Kampalában.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.