Orosz katonai aktivitás a norvég partoknál

Norvégia úgy tapasztalja, hogy megélénkült partjai közelében az orosz haditengerészet és légierő tevékenysége - mondta hétfőn Espen Barth Eide, a norvég védelmi miniszter helyettese.

  • MTI MTI
Orosz katonai aktivitás a norvég partoknál

Oroszország most nagyobb mértékben képes és hajlamos tengeri és légi gyakorlatok, járőrtevékenységek végrehajtására, mint a korábbi években - fejtegette egy nyugati hírügynökség tudósítójának.

A norvég miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy az orosz hadihajók, tengeralattjárók nem hatoltak be norvég területi vizekre, sem az orosz gépek a norvég légtérbe; nemzetközi vizeken, nemzetközi légtérben mozognak, amihez bármely országnak joga van.

Szavai szerint az oslói kormány nem feltételezi, hogy Norvégia ellen irányul a megélénkült orosz katonai tevékenység, inkább Oroszország és a Nyugat viszonyának összképébe illeszthető jelenségről van szó; Oroszország mutatni akarja nagyhatalmi szerepét. Oroszország gazdasági helyzete javult az utóbbi években, és ez lehetővé teszi, hogy több pénzt fordítson katonai célokra - magyarázta a jelenséget a norvég védelmi tárca helyettes vezetője.