szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kényszerprostituáltakat futtató nemzetközi hálózatot számolt fel a görög rendőrség két görög nagyvárosban végrehajtott razziái eredményeként - jelentették be Athénban.

Az Interpollal és az Europollal együttműködésben, egyéves megfigyelőmunka után végrehajtott akcióban athéni és theszaloníki kocsmákat, sztiptízbárokat és magánlakásokat kutattak át közel kétszáz rendőr bevetésével. Harminc gyanúsítottat vettek őrizetbe, és az emberkereskedők három áldozatát szabadították ki - közölte a görög rendőrség. További 23 gyanúsítottat - többek között görög, orosz, török, illetve német állampolgárokat - még keresnek.

A görög hatóságok szerint a Görögországban prostitúcióval foglalkozó egyik legnagyobb hálózatot sikerült felgöngyölíteniük.

A hálózat működtetői a Moldovából, Oroszországból, Romániából, Ukrajnából és Üzbegisztánból származó nőket jól fizető külföldi munka ígéretével Moszkvába vitték. Ott hamis litván útlevéllel látták el, majd Ausztriában, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban, illetve Svájcban prostitúcióra kényszerítették őket. Némelyiküknek napi 20 órát is kellett "dolgoznia", és akár 100 ügyfelet is "kiszolgálnia".

A két éve működő bűnszervezet Theszaloníkiban és Athénban fenntartott kocsmákban és éjszakai klubokban mosta tisztára bevételét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Egyre több a kiskorú fiúprostituált Rómában

Egyre több 12-16 év közötti román fiú árulja magát férfiaknak a római utcákon. Az Arcigay nevű olasz melegszervezet adatai szerint az elmúlt három hónap során ezer tizenéves fiúprostituált dolgozott az örök város parkjaiban, utcáin és terein. A kiskorúak aránya 15 százalék, nagyon sokan közülük román nemzetiségűek.

MTI Plázs

Prostituáltakon tesztelik az AIDS-vakcinát

Egy New Jerseyben (Egyesült Államok) működő gyógyszercég nyolc országban háromezer emberen teszteli új AIDS-ellenes készítményét, köztük a Dominikai Köztársaságban, ahol főként prostituáltak vállalkoztak a négy éven át tartó kísérletre.