Barabás Zoltán, a KREK szóvivője pénteken elmondta, hogy Tőkés fenntartja magának az egyházkerület külügyi és ökumenikus képviseletének szolgálatát. Emellett a KREK valamennyi közösségében gyakorolhatja az igehirdetés szolgálatát is. Hatáskörének egy részét Tőkés átruházta Csűry István püspökhelyettesre.
Tőkés László nem mondott le püspöki tisztségéről
Tőkés László továbbra is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke marad - erről döntött pénteken a KREK közgyűlése, amely azt követően foglalkozott a kérdéssel, hogy november 25-én az egyházfő európai parlamenti képviselői mandátumot nyert.

Antilopokat videóztak Mészáros cégének alcsúti telephelyén
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.