Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hat évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság Alberto Fujimorui volt peru elnököt hatalommal való visszaélés vádjával.
Pedro Urbina, a legfelsőbb bíróság bírája bűnösnek találta a volt elnököt, amiért utasítást adott volt munkatársának, hogy házkutatási engedély nélkül betörjön a házba, ahol a titkosszolgálat vezetője a Fujimori-kormányzat korrupciós ügyeivel kapcsolatos felvételeket őrizte.
A 69 éves japán származású egykori államférfi a vádirat szerint az értelmi szerzője volt annak a mészárlásnak is, amely során egy halálbrigád 25 embert gyilkolt meg 1991-ben és 1992-ben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.