Tadics © B92 |
Tadics egy pillanatra sem feledkezhet el arról, hogy az ország szavazóinak több mint 47 százaléka másban hisz, mint ő. Elnöke azonban, ha jó elnök akar lenni, csak egész Szerbiának lehet, s nem a saját szavazótáborának. Talán így is gondolja, mivel győzelme megszületése után közölte: az első, akivel tárgyalni, eszmecserét folytatni akar, az ellenfele, Tomiszlav Nikolics lesz.
Tadicsnak nem is vele lesz a legnehezebb dolga - attól, hogy nem értenek egyet, még elpolitizálgathatnak egymás mellett -, hanem koalíciós partnerével, Vojislav Kostunicával. A legfőbb, már a választási eredmény megszületése után néhány perccel felvetődött kérdés ma ugyanis az Belgrádban, hogy mi lesz a koalícióval, amelynek kormányát a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) élén álló Kostunica vezeti, de amelynek fő ereje Borisz Tadics Demokrata Pártja (DS).
Ez a múlt év közepén létrejött kényszerházasság - amelyben szerepel még a DSS-szel szoros szövetséget alkotó Új Szerbia, a G 17 Plus és egy bosnyák párt - kezdettől fogva alig nagyon nehezen működik. Kostunica kivételes manőverező képességét bizonyítja, hogy gyengébb partnerként is a kormány élére kerülhetett, és rá tudta bírni Tadicsot, hogy csatlakozzon nacionalista szólamaihoz, fogadja el Koszovó kérdésében vallott álláspontját, a tartomány különválásának merev elutasítását.
Hogy így legyen, sosem zárta ki az elvi lehetőségét annak, hogy összefog az ördögöknek tartott radikálisokkal. Nikolics ugyan többször megmondta, hogy nem kér belőle, de az ő szava kevesebbet számított, mint a Kostunica kétértelmű kijelentései által keltett félelem.
A miniszterelnök talán ott számította el magát, hogy nem vette figyelembe Szerbia megosztottságát. Túl sokat és túl bonyolultan manőverezett ugyanis az EU-ellenes, az oroszországi kapcsolatot istenítő, attól még Moszkvánál is több remélő radikális vezér és az Európához tartozáson kívül Szerbia számára más jövőt nem látó Tadics közötti küzdelemben.
Azt, hogy a választás első fordulójában hűséges fegyverhordozóját, Velimir Ilicset támogatta, még meg lehetett magyarázni azzal, hogy kilencen indultak, s előre tudható volt, hogy Nikolics és Tadics között fog eldőlni a küzdelem. A második forduló előtt sem állt ki azonban koalíciós partnere mellett, akinek a győzelmére akkor egyetlen politikai elemző sem tett volna fel nagyobb összeget a belgrádi fogadóirodákban, amelyekben politikai eseményeket is meg lehet játszani.
Sőt, Kostunica megzsarolta Tadicsot: támogatásáért cserébe azt követelte tőle, hogy módosítsák koalíciós szerződésüket. Vegyék bele, hogy Szerbia felmondja az EU-val kötött politikai megállapodást, amennyiben az unió missziót küld Koszovóba. Ez utóbbi ugyanis a tartomány elszakítása felé tett lépés, tehát a megállapodás aláírásával Szerbia ehhez is beleegyezését adná - szólt a kacifántos érvelés, amelyet az EU-ba menetelést hirdető régi-új államfő nem fogadhatott el.
Mivel Tadics egyedül - a sokban vele egyetértő liberálisoktól is cserben hagyva - győzött, a miniszterelnöknek rá kellett döbbennie, hogy nem olyan fontos, mint hitte. Pontosabban nagyon fontos, csak másképp. A kormányban Tadics miniszterei vannak ugyan többségben, s ki tudnak kényszeríteni bármilyen nekik tetsző döntést, ám a parlamentben a DSS és az Új Szerbia nélkül az úgynevezett demokrata-népies tábor nem érhet el sikert a radikálisokkal és a milosevicsi örökséget ápoló szocialistákkal szemben. Kostunica ezt nagyon jól tudja, s ezért is változtatott eredeti, az EU-megállapodással kapcsolatos követelésén: most már parlamenti ülést és határozatot akar a kérdésben.
Ha pedig mindez nem okozna elég gondot Tadicsnak, akkor még ott van az EU. Az államfő győzelmét egész Európában úgy értékelték ugyan, hogy a felvilágosult, az unióba törekvő Szerbia győzött, de arról egyetlen lelkes nyilatkozatban sem esett szó, hogy Szerbiában - az elmúlt egy-másfél év minden közvélemény-kutatása szerint - erős az EU-ellenesség.
Ez érthető is, mivel a szerbek jelentős része úgy érzi, hogy csak rajtuk csattan a háborús bűnösöket üldöző hágai Nemzetközi Törvényszék ostora, Európa kizárólag az albánok elleni bűnökről hajlandó beszélni, a szerbek elleni koszovói pogromok lazán elfelejtődnek, s mintegy ötven év után ők az elsők, akiktől nemzetközi döntéssel, érveiket meg sem hallgatva elveszik országuk egy részét.
Hogy mindennek fényében a kampánya jelszavává Európát tevő nyertes Borisz Tadics meg akarja-e őrizni a kormánykoalíciót, s hogy képes lesz-e rá, az a következő hónapokban fog eldőlni. Vagy talán a következő pár hétben, amikor Koszovó - összes vezető politikusa szerint - kikiáltja függetlenségét, amelyet az EU, Szerbia véleményét félresöpörve, lelkesen támogat.
