szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Benyújtotta lemondását csütörtökön a tanzániai kormányfő és két minisztere, mert a nevüket kapcsolatba hozták egy korrupciós üggyel.

A döntését a parlamentben bejelentve a miniszterelnök, Edward Lowassa azt mondta, azért kéri az államfőt a felmentésére, mert a botrány aláásta a szavahihetőségét. Lemondott Nazir Karamagi energiaügyi miniszter és elődje a poszton, Ibrahim Msabaha jelenlegi kelet-afrikai együttműködési miniszter is.

Karamagi kijelentette, hogy miniszterként magára vállalja a felelősséget az ügyért. Hasonlóan nyilatkozott Msabaha is, aki azt mondta, hogy bár a beosztottai okozták a problémák egy részét, ő vállalja a felelősséget a tetteikért.

A botrány egy áramszolgáltatási szerződés miatt tört ki, amelyet a kormány egy texasi céggel kötött, s ennek során a parlament számára készített jelentés szerint a kormányfő és miniszterei szabálytalanul közbenjártak az amerikai cég érdekében.

A tanzániai alkotmány értelmében fel kell oszlatni a parlamentet, ha az államfő elfogadja a miniszterelnök lemondását. Minderre egy héttel George Bush amerikai elnök tervezett látogatása előtt kerülne sor.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Korrupció az ENSZ-misszióknál

Korrupció és hűtlen kezelés miatt 610 millió dollárnyi kár keletkezett a kongói és haiti ENSZ-békefenntartó küldetések során - számolt be a The Washington Post című amerikai lap keddi számában az utóbbi évtized egyik legnagyobb méretű visszaéléséről.

MTI Itthon

Korrupció-ellenes honlap indult

Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Itthon

A multik miatt kevesebb nálunk a korrupció

A Tocsik-ügynél váltak láthatóvá a pártok körüli bizniszelések, és akkorra álltak fel a pénzvisszaforgató apparátusok is. A multik még mindig jobbak, mint a hazai oligarchák, noha a világcégek sem bárányok, és hajlamosak a „kettős ügyvitelre”. Vasárnap lesz a korrupció elleni világnap. Marschall Miklóst, a legtekintélyesebb antikorrupciós szervezet, a Transparency International (TI) Európával és Közép-Ázsiával foglalkozó regionális igazgatóját kérdeztük.

hvg.hu Vállalkozás

Korrupciós botrányok uniós pénzek elosztásánál

Az NFÜ 2007 első három negyedévében az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) magyarországi irodájának 46 olyan, 10 ezer euró feletti esetet jelentett, amelyek kapcsán szabálytalanságot vizsgált. Ezek a vizsgálatok 29 ügyben állapítottak meg valóban szabálytalanságot. Ezeknek az ügyeknek a lezárásaként az Ügynökség szeptember végéig 780 millió forint visszafizetését rendelte el.