Az iraki szunnita arab tömörülés visszatér a kormányba

A fő iraki szunnita arab tömörülés úgy döntött, hogy visszatér a síiták vezette iraki kormányba, miután az ennek feltételéül támasztott legfontosabb követelései teljesültek - jelentette be szombaton a blokk két tisztségviselője.

  • MTI MTI
Az iraki szunnita arab tömörülés visszatér a kormányba

"A Nemzeti Egyetértés Frontja úgy döntött, hogy visszatér a kormányba. A kormánnyal folytatott tárgyalásaink eredményei pozitívak" - közölte Adnán al-Dulaimi, a tömörülés vezetője.

A Front hat minisztere tavaly augusztusban lépett ki Núri al-Máliki kormányából, válságba taszítva ezzel a kabinetet.

 

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.