Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Túlcsúszott a leszállópályán a Ryanair ír fapados légitársaság repülőgépe a közép-franciaországi Limoges-ban, két utast könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak - közölték péntek este a helyi hatóságok.
A Boeing 737-es utasszállító, amely a belgiumi Charleroi-ból érkezett 186 emberrel a fedélzetén, mintegy 40 méterrel túlfutott a leszállópályán; az utasok és a személyzet a vészkijáratokon, gumicsúszdán hagyták el a gépet.
Beszámolók szerint a rossz időjárási körülményekre vezethető vissza a baleset; esett az eső és erős szél fújt a repülőtér körzetében a gép landolásakor.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.