Elegük lett a gazdatüntetésből

Mintegy húszezer ember követelte Buenos Airesben az élelmiszerellátást akadályozó gazdatüntetések befejezését.

  • MTI MTI
Elegük lett a gazdatüntetésből

Az elnöki palota előtt összegyűlt tömeg támogatását fejezte ki Cristina Fernández államfő mellett, aki alig négy hónapja kezdődött elnökségének eddigi legnagyobb politikai válságával néz szembe.

A gazdák egy március 11-i elnöki rendelet ellen tiltakoznak, amely az infláció mérséklése érdekében 35-ről 45 százalékosra emelte a mezőgazdasági termelői bevételek legnagyobb hányadát kitevő szójabab exportvámját.

A tüntető gazdák úttorlaszokkal akadályozzák a mezőgazdasági termények szállítását, és maguk sem szállítanak élelmiszert a kereskedőknek. A blokádok miatt sok helyen – leginkább a fővárosban – akadozik az élelmiszerellátás.

Húsipari források szerint leállították az ország marhahúskivitelét, ezt a vámhatóság cáfolta.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.