McCain repülőn. Egyre magasabbra? © AP |
Egy április 7. és 9. között végzett reprezentatív közvélemény-kutatás szerint Obama támogatóinak hozzávetőleg egynegyede mondta azt, hogy a republikánus párti jelöltre szavaz majd az elnökválasztáson, ha a Demokrata Párt nem az illinois-i szenátort jelöli elnöknek. Clinton híveinek mintegy harmada készül átpártolni a republikánus jelölthöz, ha nem Clinton „jut be a döntőbe”. A felmérést az Ipsos közvélemény-kutató intézet végzett az amerikai AP hírügynökség megbízásából.
A két demokrata párti aspiráns elhúzódó és egyre éleződő küzdelmének haszonélvezője John McCain arizonai szenátor, aki már egy hónappal ezelőtt lényegében megszerezte a republikánus párti jelöltséget.
Az új felmérés eredménye szerint a republikánus elnökjelöltség várományosa felzárkózott a népszerűségi versenyben mindkét lehetséges demokrata párti riválisa mellé, holott nem is oly régen még nagyon le volt maradva. Egy február végi AP-Ipsos felmérésében például még tíz százalékkal maradt el Obamától, az április 7. és 9. között végzett felmérés szerint azonban már utolérte.